Gál: a vagyont az állam már most is lefoglalhatja

Gál Gábor

Rövidesen a parlament elé terjeszti Gál Gábor (Híd) igazságügyi miniszter a gyanúsítottak vagyonának lefoglalását célzó törvényt.

Rövidesen a parlament elé terjeszti Gál Gábor (Híd) igazságügyi miniszter a gyanúsítottak vagyonának lefoglalását célzó törvényt. Bízik benne, a jogszabálynak köszönhetően a jövőben hatékonyabban sikerül majd megakadályozni, hogy a gyanúsított személyek rokonaikra és ismerőseikre írják át vagyonukat. Hasonló gyakorlathoz folyamodott a gazdasági csalással gyanúsított Ladislav Bašternák vállalkozó is. Az elmúlt egy hónapban minden ingatlanját ismerőseire íratta át, már csak a Bonaparte lakóház van a tulajdonában – ebben lakik még mindig Róbert Fico volt miniszterelnök. Gál szerint az államnak már most is joga van lefoglalni a gyanúsítottak tulajdonát, ezért tartja sajnálatosnak, hogy az érintett hivatalok a szóban forgó vállalkozó esetében nem éltek ezzel a lehetőséggel. „Már maga az adóhivatal a büntetőeljáráson kívül is elrendelheti az ingatlan és egyéb tulajdon lefoglalását. Erre a bűnvádi eljárás előkészítő stádiumában sem került sor, ami kár” – mondta tegnap Gál, aki szerint az új törvény pontosítani fogja, ki, mikor és milyen körülmények között tarthat igényt egy gyanúsított tulajdonára. (TASR, dp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?