Fütyül a magyar a korrupcióra

Pozsony |

<p>Nem érdekli a szlovákiai magyarokat a korrupció, nem igazán figyelik az ezzel kapcsolatos botrányokat, s ha valaki hálapénzt kér tőlük, akkor inkább fizetnek, mint hogy jelentsék az esetet a hatóságoknak &ndash; derül ki a Focus ügynökségnek a Transparency International Slovensko (TIS) megrendelésére készített felméréséből.</p>

A közvélemény-kutatás célja az volt, hogy kiderüljön, hogyan viszonyul a lakosság a korrupcióhoz. Kiderült, hogy 10 állampolgárból négy lenne hajlandó jelenteni a megvesztegetést – a 2002-től végzett felmérések közül ez a legmagasabb arány –, ám az adatok arra is rámutatnak, hogy a lakosság 11%-a, főként magyar nemzetiségűek az elmúlt egy évben kénytelenek voltak kenőpénzt adni, elsősorban orvosoknak. A TIS a rendelkezésünkre bocsátotta a felmérés részletes eredményeit, s ebből kiderül, a magyar nemzetiségű válaszadók közömbösek a korrupció iránt. Például 57%-uk nyilatkozta, hogy biztosan nem jelentené a környezetében észlelt ilyen esetet. A többség véleménye szerint a bíróságokat terheli a felelősség azért, amiért a megvesztegetési ügyek nincsenek kellőképpen kivizsgálva; az MKP választóinak 12%-a ezért a kormányt hibáztatja, a Híd választói közül csak 2% osztja ezt a véleményt.A hazai magyarok 42%-a már ugyan értesült korrupciós botrányokról, többségüket viszont nem érdeklik ezek az esetek. Ezt igazolja például az is, hogy 65%-uk nem tudott véleményt mondani arról, kinek van igaza a Zuzana Hlávková és a külügyminisztérium közti vitában. Hlávková a TIS blogján figyelmeztetett arra, hogy a külügy túlárazva, egy előre kiválasztott céggel, az Evka ügynökséggel rendeztette meg az uniós elnökség egyes rendezvényeit. Másrészt azok között, akik hallottak az ügyről, 59%-os azoknak az aránya, akik szerint Hlávkovának van igaza; ez a 44%-os országos átlagnál is jóval magasabb. Bár a magyarok többsége tudja, hogy Szlovákiában kötelező nyilvánosságra hozni az állami szerződéseket, a versenytárgyalások eredményeit vagy a politikusok vagyonbevallásait, a megkérdezettek 61%-át nem érdeklik ezek az információk, és egyetlen egy ilyen szerződésnek vagy korrupciós ügyben hozott bírósági döntésnek sem néztek utána. A magyarok fele ráadásul soha nem nézte meg egy politikus vagyonbevallását. A felmérés szerint az MKP választóinak 9, a Híd szavazóinak pedig 16 százaléka olvasott el legalább egy ilyen vagyonbevallást. A magyarok az információkhoz való szabad hozzáférésről szóló törvény lehetőségeit sem használják ki: 90 százalékuk soha nem kért ki egy hivataltól vagy állami intézménytől a jogszabályra hivatkozva információt. A felmérés eredményei valószínűleg egyrészt a szlovákiai magyar társadalom sajátosságaira vezethető vissza, reagált a felmérés eredményeire lapunknak Gál Zsolt politológus. „Egy, az átlagosnál elöregedettebb, kevésbé urbanizált, kevésbé iskolázott népességről beszélünk, amely ráadásul kevésbé figyeli a szlovákiai belpolitikai történéseket – véli Gál. – Sőt egy rétege szinte egyáltalán nem figyeli azokat, s szinte kizárólag a magyarországi médiákból tájékozódik.”  „Azt egyáltalán nem vetném az emberek szemére, hogy nem sűrűn lapozgatnak politikusi vagyonnyilatkozatokban, bírósági döntésekben és állami szerződésekben – tette hozzá Gál. – Bőven elég lenne, ha a médiákon keresztül tájékozódnának ezekről, illetve a korrupciós botrányokról. A gond az, hogy tekintélyes részüknél ez sem történik meg, így aztán sokan – helytelenül – minden politikust egyformán korruptnak tartanak, apátiába esnek és a szavazóurnáknál nem büntetik a legkorruptabb múltú vezetőket sem.”  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?