Futótűzként terjed az omikron variáns a gyerekek közt

oltas
Pozsony |

A negyedik hullám felerősödésével a gyerekek és fiatalok körében is jelentősen megnőtt a koronavírus-fertőzöttek aránya. Az egészségügyi minisztérium és az oktatásügyi tárca adatai egyaránt igazolják, hogy a járvány gyors terjedése nem kerülte el a legkisebbeket sem. A gyermekorvosi rendelőkre egyre nagyobb teher nehezedik, de Zuzana Nagyová dunaszerdahelyi gyermekorvos szerint a hatékony szervezésnek köszönhetően egyelőre tartják a frontot.

A szakértők szerint a járványügyi statisztikán már egyértelműen látszik az omikron variáns hatása, a napi fertőzöttek aránya folyamatosan növekszik, és várhatóan egyre többen betegszenek meg a következő hetekben. Az egészségügyi tárca lapunk érdeklődésére megerősítette, a gyerekek és fiatalok közül is egyre többen fertőződnek meg. A január 23-ig begyűjtött adatokból kiderült, a hétnapos incidencia a tizenévesek kategóriájában jelentősen megugrott, de az 5 és 14 év közöttiek csoportjában is az átlagnál magasabb értéket mértek. Míg a hétnapos incidencia átlagérteke 747, addig a 15 és 19 év közöttiek esetében már elérte az 1700-at. Árulkodó adatról van szó, hiszen 100 ezer főre átszámítva ez a járványügyi mutató határozza meg az előző héten azonosított új esetek gyakoriságát. Az oktatási minisztérium saját adatokkal dolgozik, melyeket heti rendszerességgel az iskolák küldenek el, de az eredmény azonos: sok a koronavírusos gyerek. A tárca tájékoztatása szerint múlt héten több mint félmillió antigéntesztet végeztek az iskolákban. Branislav Gröhling (SaS) tárcavezető úgy véli, természetes, hogy a felnőttekhez hasonlóan a gyerekek körében is emelkedik a pozitív esetek aránya. Jelenleg a tanulók 82%-a jár iskolába, de mindössze 1,9%-nál igazolódott be a fertőzés, a többiek elővigyázatosságból vannak karanténban, miután kapcsolatba kerültek fertőzött személlyel.

Enyhe lefolyás

A helyzet súlyosbodását a gyermekorvosok is érzékelik. „Sok a beteg gyerek, több koronavírusos van, de azok száma is magas, akik valamilyen más betegségben szenvednek” – mondta Zuzana Nagyová, a dunaszerdahelyi Juvenalia gyermekorvosi rendelő doktornője. Igyekeznek elkerülni, hogy a fertőzött páciensek találkozzanak a nem fertőzöttekkel a váróteremben, ezért előzetes berendelés után mennek a gyerekek a kivizsgálásra. „Fontos, hogy ha a szülőnek tanácsra van szüksége, akkor először telefonon keresse fel a rendelőt” – hangsúlyozta, majd hozzátette, ha indokolt a kivizsgálás, akkor egyeztetnek időpontot. Az omikron variáns megjelenésével kapcsolatban elmondta, a tünetek is változtak, a súlyos köhögést felváltotta a nátha és a torokfájás, tehát jellemzőbb a felső légúti megbetegedés. Ezen felül a fejfájás, derékfájás, ízületi és izomfájdalom is gyakran előfordul. A gyermekorvos emlékeztetett, a vírusos megbetegedések esetében elsősorban a fertőzés tüneteit kezelik. Nagyová szerint a koronavírus leginkább az óvodásokra jelent veszélyt, de az iskolások és fiatal gyerekek szempontjából is veszélyes. Megjegyezte, jelenleg több az iskolás koronavírusos páciens, de a diákok általában nem szorulnak orvosi ellátásra. „Túlnyomórészt könnyű lefolyású a betegség, ami enyhe lázzal, torokfájással, esetleg végtagfájdalommal jár, de nincs szükség orvosi beavatkozásra vagy kivizsgálásra, a szülők bírnak vele otthon” – tette hozzá. Ha viszont egy kisebb gyerek lázasodik be, akkor indokolt az orvosi vizsgálat.

A poszt-Covid-szindróma a gyerekeket sem kíméli, esetükben extrém fáradtság, hosszan tartó köhögés, illetve mellkasi fájdalom formájában is jelentkezhet. „Nyugalomra, tehát a fizikai aktivitás csökkentésére, vitaminokra és időre van szükség” – magyarázta a szakértő.

A következmények

A dunaszerdahelyi rendelőben eddig nagyjából 500 gyereket oltottak be a koronavírus ellen. Jelenleg azonban csak a 12 évnél idősebb fiatalokat oltják, mivel az 5 és 11 évesek oltásához speciális vakcinára van szükség, amit egyelőre csak a nagy kapacitású oltóközpontokban lehet igényelni. Az érdeklődőknek a korona.gov.sk weboldalon kell regisztrálni. „Jelenleg várjuk az egészségügyi minisztérium jóváhagyását, azt követően pedig megrendeljük az oltóanyagot” – mondta Nagyová arra utalva, hogy idő kérdése, és a fiatalabb korosztály oltását is megkezdik a rendelőben. A gyerekek oltása országos szinten lassan halad, a minisztérium adatai alapján legalább az első adagot az 5 és 18 év közöttiek mindössze 15%-a kapta meg.

A szülők egy része fél beoltatni a gyerekét, vannak, akik azzal érvelnek, a betegség könnyű lefolyású a gyerekeknél, ezért jobb, ha átesnek a fertőzésen, és természetes úton válnak ellenállóvá a vírussal szemben. „Amikor oltunk, a gyerek nem betegszik meg, hanem védelmet alakít ki. Ha nem oltunk, a gyerek megbetegszik, és az utóhatásokkal csak a jövőben szembesülünk” – véli az orvos. Hozzátette, a külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a koronavírus-fertőzés több megbetegedést előidézhet, emelkedik a lisztérzékenyek, illetve cukorbetegségben szenvedők száma, de egyéb autoimmun betegség forrásaként is szolgálhat a koronavírus.

Százezrek izolációban

A Dáta bez pátosu elemzői csoport szerint 10 napon belül a lakosság negyede „otthon marad”. Ezt azzal magyarázzák, hogy a jelenlegi szabályok értelmében az egész osztály karanténba kerül, ha egy pozitív esetet igazolnak az osztályban (kivétel vonatkozik az oltottakra), s ezáltal a szülők kénytelenek otthon maradni gondoskodni a gyerekről. A szakértők azt kifogásolják, hogy 20-szor több személyre vonatkozik az izoláció, mint ahányan valóban fertőzöttek. Január 24-ig a 10 napos statisztika szerint 12 ezer 15 évnél fiatalabb gyereknél igazolódott be a fertőzés, közülük 8 ezren óvodások és kisiskolások voltak. Ez már magában is sok, de ha beleszámítjuk, hogy az osztálytársakra is vonatkozik az izoláció, akkor rengeteg ember eshet ki a munkaerőpiacról. „Ha a regionális higiénikusok szigorúan tekintenek a helyzetre, feltételezzük, hogy jövő hét szerdára az óvodák, alapiskolák és középiskolák többségét bezárják. Ez több mint 750 ezer diák, mely fele 10 és 12 évnél fiatalabb, tehát otthon tartják a dolgozó szülőket is” – írják a közösségi oldalon olvasható bejegyzésben.

Gröhling hajthatatlan

Az oktatási miniszter azonban továbbra is azt állítja, a járványhelyzet súlyosbodása ellenére sem zárnak be országosan az iskolák. A tárcavezető egy közvélemény-kutatás eredményével érvelt, melyet január 10. és 17. között, ezer fő megkérdezésével készített az AKO ügynökség. A megkérdezettek 82,3%-a mondta azt, hogy az iskoláknak a kedvezőtlen járványhelyzet alatt is nyitva kellene maradniuk. Gröhling úgy véli, ha már korlátozni kell a jelenléti oktatást, akkor azt az érintett intézménynek kell megtenni, azokban az osztályokban, ahol beigazolódott a fertőzés. A jelenlegi szabályozás egyelőre nem változik, de tárgyalni fog az egészségügyi miniszterrel az egyéni izoláció bevezetéséről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?