Fusio Group: Stickman

A stickman szónak több jelentése is van. Az elsőként kezem ügyébe került szótár szerint lehet kaszinófelügyelő, ütőjátékos, lélektelen ember, karóember vagy pálcaember. A cédéborító láttán valószínűsíthető, hogy a Fusio Group az utóbbi háromra asszociált.

A stickman szónak több jelentése is van. Az elsőként kezem ügyébe került szótár szerint lehet kaszinófelügyelő, ütőjátékos, lélektelen ember, karóember vagy pálcaember. A cédéborító láttán valószínűsíthető, hogy a Fusio Group az utóbbi háromra asszociált. Ember nagyságú acélszobor látható rajta – mint kiderült, a zenekar vezetőjének, dzsesszdobosának édesapja, Szendőfi Attila alkotta meg a kertje végéből összeszedett, selejtre szánt hulladékból. A fotóra mosolygós arcot rajzolt, félrefésült frizurával. Szép munka, csakhogy nem értem, minek bajlódott vele. Pontosabban, hogy miért hozták összefüggésbe a nagylemezzel. Mert nincs összefüggés! A stickman ugyanis merev, mozdulatlan, a mögéje rejtett zene pedig dinamikus, lendületes. Nem áll össze a kép.

Még mielőtt belemélyednénk az új hanghordozóba, térjünk ki az előzményekre. Gondolom, mindenki előtt egyértelmű, hogy nemzetközileg elismert magyar zenészeket elsősorban nem az úgynevezett divatzene háza táján kell keresni, hanem a rétegstílusokban. Főleg a dzsesszben. A Fusio Group tagjai a magyar dzsesszélet neves képviselői, és az együttes külhonban is ismert. Sőt, talán jobban, mint odahaza… Elek István szoprán- és tenorszaxofonos, Kormos János gitáros, Romhányi Áron billentyűs, Barabás Tamás basszusgitáros és Szendőfi Péter dobos-zeneszerző alkotja. A stílusvilága leginkább a jazz-fusion irányzatba sorolható be, bár az egyes zeneszámok széles skálán mozognak.

A Fusio Group frontembere, Szendőfi Péter 1968-ban született Budapesten. Zenészcsaládból származik: említett édesapja hangszerkészítő, édesanyja, Fekete Mária karmester, egyetemi adjunktus. Péter eredetileg képzőművészeti pályára készült. Viszonylag későn, tizenhat évesen kezdett zenével foglalkozni. A dobot választotta. A Zeneművészeti Főiskola dzsessztanszakán szerzett diplomát. Ekkor már ismert volt, többek között az In Line, a Babos Band vagy a László Attila Band zenészeként. 1992-ben alapította meg Fusio Quartet nevű zenekarát. Már az első album, az 1995-ben kiadott Life Rhythm elismerő kritikát kapott több neves nemzetközi szaklapban, és azóta minden lemezt hasonló elismerés övez, külhonban és odahaza egyaránt. Az együttes második albuma Attitudes címmel 1999-ben került a boltokba. ’99 szeptemberében az ötödik tag, Romhányi Áron billentyűs (a divatzene rajongói Pély Barnabás mellől, a Unitedból is ismerhetik) csatlakozásával a Fusio Quartet nevet változtatott, azóta Fusio Group néven működik. 2003-ban Energy címmel jelent meg az első koncertlemeze. A főnök tavalyelőtt szólóalbummal rukkolt elő triAngel címmel. A világhírű basszusgitáros, Gary Willis is közreműködik rajta, ami egyértelmű bizonyíték arra, hogy hősünk már letett valamit a világ dzsesszasztalára. Elmondása szerint mély levegőt vett, küldött neki egy elektronikus levelet, ízelítőt csatolt hozzá a készülő lemezéből, s felkérte, szerepeljen rajta. A sztár pedig – ahogy a mesében lenni szokott – igent mondott, sőt még saját kompozíciókat is hozott magával, szám szerint hármat. Willis ’85-ben tűnt fel Wayne Shorter zenekarában, később Scott Henderson gitárossal karöltve megalapította a négytagú Tribal Tech nevű együttest. Willis mellett Szendőfi másik példaképe, Tony Lakatos is közreműködik az albumán, tenorszaxofonozik. A hanghordozó stilisztikai szempontból eklektikusabb, mint anyazenekarának hangzása. A jazz-fusion irányzat többé-kevésbé megmaradt, a kompozíciók mégis más szerkezetűek és hangulatúak. A szerző szavaival élve a balladisztikus szerzeményektől a vadállat darabokig minden megtalálható rajta, a stílusra jellemző invenciózus hangszerszólók közepette.

A Stickman a Fusio Group negyedik nagylemeze. A nyolctételes korong – akárcsak az előzőek – kizárólag új szerzeményeket, Szendőfi szerzeményeit vonultatja fel. Néhol az elektronika is jelen van, mint ahogy ez jellegzetessége a korábbi albumoknak is, ám ezúttal csak színfoltként hallható egy-egy effektszerű hangzás vagy aláfestés erejéig. A felvételek mindegyike külön karakterrel bír, a lemez mégis egységes stílust és hangzást mutat. Rendkívül lendületes és laza. A harmadik, Pros & Cons című szerzemény végén hallható „ufós hangszínen” egy érdekes mondatocska, Barabás Tamás szájából. Gondolt egyet, a húrok közé csapott, és olyat játszott, ami nem igazán passzol a dal végéhez. Ennek magyarázataként harsogta bele a mikrofonba a „Csak egy ötlet volt, kivághatod” mondatot. Nem vágták ki… A Stickman a hagyományosabb dzsessz kedvelőinek ugyanúgy csemege, mint a modernebb, funkysabb jazz-fusion irányzat rajongóinak. A külföldiek körében valószínűleg kelendőbb lesz, mint odahaza – ezzel indokolható, hogy a borítón minden angolul van feltüntetve. Persze azért odahaza is népes rajongótábora van a Fusio Groupnak, és a szakma is becsben tartja, tavaly például eMeRTon-díjjal jutalmazta „Az év dzsesszegyüttese” kategóriában. Más kérdés, hogy többet érdemelne…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?