Pozsony. „Elveszítheti a függetlenségét a Számvevőszék” – adott hangot aggályának Jozef Stahl, a hivatal elnöke.
Függetlenségét félti a Számvevőszék
A közelmúltban végzett Számvevőszéki ellenőrzés eredményeiből egyébként kiderül: a rendőrségtől sok, viszonylag fiatal, de már tapasztalt rendőr távozik, elsősorban az anyagiak miatt. A trencséni, a zsolnai és a besztercebányai rendőrkapitányságokról a 2001-2002-ben 212 rendőr ment el, több mint 38 millió korona lelépőt fizettek ki nekik. A statisztikai hivatalnál is több hibát talált a Számvevőszék: kiderült, hogy a választásokra kapott pénz egy részét másra használták. „Hosszú idő után rábukkantunk egy intézményre, ahol minden rendben van. A ciklotronközpontban és annak kiépítése kapcsán semmilyen törvénysértés sem történt” – jegyezte meg a hivatal vezetője. Súlyos hibát vétett viszont az igazságügyi tárca és a nyitrai kerületi bíróság. A bíróság épületének felújításakor sem az előírásokat, sem a költségvetést nem tartották be. Már a pályázat kiírásánál is több hibát követtek el, és a projektum minősége sem megfelelő, ráadásul olyan céget bíztak meg, mely nem felelt meg a követelményeknek. (ncs)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.