Folytatódhat az eljárás Mečiar ellen

<p>Mégis folytatódhat az eljárás, melyet hatalommal való visszaélés gyanúja miatt indítottak Vladimír Mečiar volt kormányfő ellen. A Főügyészség felülbírálta a korábbi rendőrségi határozatot, amely augusztusban azzal zárta le a nyomozást, hogy az amnesztiák kihirdetése elévült.</p>

Az Alkotmánybíróság júniusban megállapította, hogy Mečiar az amnesztiák kihirdetésével visszaélt a hatalmával. Júliusban büntetőeljárás indult a volt kormányfő ellen, melyet röviddel ezután azzal zárt le a rendőrség, hogy az ügy elévült. A Főügyészség most utasította a kerületi ügyészséget, hogy nyilvánítsa semmissé a rendőrségi határozatot és folytassák a büntetőeljárást. A Főügyészség erről szóló hivatalos levelét Ondrej Dostál ellenzéki képviselő osztotta meg tegnap az egyik közösségi oldalon. Dostál még augusztusban figyelmezetetett, hogy az alkotmánytörvény, amely lehetővé tette az amnesztiák eltörlését, nemcsak hogy elhárított minden akadályt a büntetőeljárás indítása elől, de azt is kimondta, hogy az az időszak, amely alatt az amnesztiák miatt nem indulhatott eljárás, nem számítható bele az elévülési időbe. A képviselő ezért kezdeményezte, hogy Jaromír Čižnár főügyész vizsgálja felül a rendőrségi határozatot. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?