GALÉRIA: Folyik a betegosztályozó sátrak felállítása a kórházaknál

Folyik a betegosztályozó sátrak felállítása a kórházaknál

Megkezdte a betegosztályozó sátrak építését a kórházak előtt a Tűzoltó- és Mentőszolgálat (HaZZ). A járvány negyedik hulláma alatt ezekben a sátrakban osztják el a pácienseket a betegfelvétel előtt – tájékoztatott az egészségügyi minisztérium.

„Az első sátrakat már szerda délután felállították a tűzoltók, a munka csütörtökön is folytatódik” – tette közzé a belügyminisztérium sajtóosztálya.

A tárca közlése szerint betegelosztó sátrat állítanak a pozsonyi, a nagyszombati, a kassai, az eperjesi, a tőketerebesi, a poprádi, a bártfai, a lévai, az érsekújvári, a nyitrai, a besztercebányai, a losonci, a királyhelmeci, a dunaszerdahelyi, a zsolnai, a csacai, a felsővízközi és a zólyomi kórházak előtt. „Összesen 21 sátrat állítanak fel, itt zajlik majd a betegek antigéntesztelése és osztályozása, állapotuk előzetes felmérése” – közöle a belügyminisztérium.

A tűzoltóság gondoskodik a sátrak fűtéséről, az ehhez szükséges üzemanyagról, és a szükséges javítási munkákról.

Az úgynevezett előszűrő és betegosztályozó sátrak működtetési költségeit az állam megtéríti a kórházaknak, erről szerdán döntött a kormány. A költségekről március végéig kell kimutatást készíteni, és május végéig téríti meg a pénzügyminisztérium.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?