Ficóék állítólag csaltak az állami költségvetés összeállításánál

Kamenicky
Pozsony |

A Fico-kabinetnek csak egy, az uniós szabályokkal ellentétes pénzügyi trükkel sikerült az idei évre olyan állami költségvetést elfogadnia, amely az államháztartási hiány csökkenésével számol – figyelmeztet az Európai Bizottság. Az ellenzék szerint a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának a lakosság issza meg a levét.

Az Európai Bizottság (EB) az e heti jelentésében megerősítette azt, amire a szlovákiai elemzők már korábban figyelmeztettek: a Fico-kabinetnek csak az uniós szabályokat áthágva sikerült az idei évre olyan állami költségvetés összeállítania, amelyben a GDP-arányos államháztartási hiány a tavalyi 6,5-ről idén 6 százalékra csökken. A Ladislav Kamenický (Smer) vezette pénzügyminisztérium ugyanis ezt csak úgy volt képes elérni, hogy az uniós alapokból származó bevételeket, amelyek a tavalyi energiatámogatás finanszírozására szolgáltak, az idei költségvetésbe számította be. Az Európai Bizottság szerint azonban ez ellentétes az uniós szabályokkal, ezért gyors módosítást sürget. Ha a Fico-kabinet figyelembe veszi az uniós kifogásokat, akkor fordul a kocka: az EB-jelentés szerint ez esetben a tavalyi hiány 6,1 százalékos lesz, ami idén 6,3 százalékra nő. Az EB nem nézi jó szemmel a második nyugdíjpillérbe befolyó összegek lefaragását sem, ami rövid távon ugyan javíthatja az államháztartás egyenlegét, hosszú távon azonban jócskán megnehezíti a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát, ami a jövőben magasabb közkiadásokhoz vezet. Ezért az Európai Bizottság ezt nem veszi figyelembe az új intézkedések hatásvizsgálatánál, ami tovább ront az ország megítélésén.

Ellenzéki felháborodás

Az ellenzék szerint felháborító, amit a Fico-kabinet művel. „A kormánynak csak úgy sikerült csökkentenie a hiányt, hogy csalt az energiatámogatásokkal” – figyelmeztet Štefan Kišš, a Progresszív Szlovákia (PS) parlamenti képviselője, a törvényhozás pénzügyi bizottságának a tagja. Az EB szerinte egyértelműen megerősítette, hogy a Fico-kormány felelőtlen gazdálkodást folytat.

„A kormány nem hogy nem javít az állam gazdálkodásán, de még a szükséges reformokat sem hajtja végre. Veszélyezteti a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát, és feleslegesen mélyíti az adósságunkat”

– véli Kišš. Igor Matovič, a Szlovákia mozgalom elnöke szerint Ficóék szándékosan csapták be az Európai Bizottságot. „Szlovákia emiatt valószínűleg büntetésre számíthat” – tette hozzá a pártelnök. Július Jakab, a Szlovákia mozgalom parlamenti képviselője szerint a megszorítások költségeit most is a lakosság fogja viselni. „Megemelt illetékek, egészségügyi járulékok és adóterhek, a második nyugdíjpillér vonzerejének a csökkentése” – sorolja a kormány negatív lépéseit a képviselő, aki szerint a Fico-kabinet a második pillér veszélyeztetésével az egész szlovákiai nyugdíjrendszert veszélybe sodorja.

Miniszteri sirámok

Kamenický elismeri, hogy az államháztartási hiány esetében a Fico-kabinet és az Európai Bizottság véleménye „eltér egymástól”, a pénzügyminiszter szerint azonban a helyzet korántsem olyan súlyos, mint azt egyesek láttatni szeretnék. A pénzügyminiszter nem ért egyet azzal, hogy a kormány rosszul számolta el a költségvetésben az uniós forrásokból fedezett energiatámogatásokat, hozzátéve, hogy az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat áprilisban dönt arról, hogy melyik évre kellett volna ezt elkönyvelni. A miniszter szerint „nem teljesen korrekt” az, amit az Európai Bizottság az energiatámogatás elszámolásáról szóló jelentésében ír. „A jó hír ugyanakkor az, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a költségvetésünket. Szlovákia ezzel olyan országok csoportjába került, mint Belgium, Franciaország, Finnország és Horvátország. Ez azonban nem szépségverseny, és azt is látnunk kell, hogy az előző kormány katasztrofális pénzügyi helyzetbe juttatta az országot” – állítja a pénzügyminiszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?