Fico visszautasítja, hogy köze volna a Kiskáról szóló videóhoz

Robert Fico
Pozsony |

Robert Fico, a Smer elnöke visszautasítja, hogy köze lenne az Andrej Kiskáról megjelent videófelvételhez. Fico ezt pénteki, eperjesi sajtótájékoztatóján jelentette ki.

A Za ľudí elnöke a videófelvételt Fico állítólagos kijelentésével hozta összefüggésbe, mely szerint azt mondta, „bosszút áll és támadni fog”, ha Kiska nem nevezi ki  az Alkotmánybíróság elnökévé. Kiska azt is bejelentette, pénteken feljelentést tesz rágalmazás és hitelrontás miatt.

„Úgy tűnik, mintha ebben az országban mindennek én lennék az oka, annak is, ha esik, ha fúj, ha hideg van, ha meleg. Nevetséges. Engem egyáltalán nem érdekel, kicsoda-micsoda és mit csinál, ez a hatóságok dolga, végre észhez térhetne ez az izzadós poprádi ember. Mi most sokkal fontosabb dolgokkal foglalkozunk itt, a nyugdíjakkal, a családi pótlékkal, az Isztambuli Egyezménnyel. Ez már annyira kínos, mindig, amikor megjelenik róla valami, én még nem is sejtem, miről van szó, ő meg bemondja, Fico. Elnézést, nincs mit hozzáfűznöm ehhez” – jelentette ki Fico.

A Smer elnöke azt mondta, a videót még nem látta, de megnézi. „Amikor valami Ficót vagy a Smert érinti, akkor az mind igaz, ugye. Ha meg valaki mást, akkor az hazugság. Én egyelőre csak valami hírt olvastam, hogy előkerült egy felvétel, amin ketten beszélgetnek, akikkel valamilyen földvásárlási ügye volt. Mi közöm van nekem ehhez? Mindenki tudja, hogy egy hazug, csaló, tolvaj uzsorásról van szó” – jelentette ki Kiskáról Fico.

A videón Michal Šuliga látható, aki tanúként szerepelt Kiska Veľký Slavkov-i földvásárlási perében, továbbá Milan Reichel, akit a poprádi alvilággal hoznak összefüggésbe.

Kiska a videófelvételt megrendezettnek nevezte, azt állítja, Reichelt sosem látta, Šuliga cégétől pedig újsághirdetés alapján vásárolta a földet. Az újsághirdetés kivágását közzétette a közösségi hálón.

A volt államfő ellen Ján Franc fogorvos indított tulajdonjogi pert amit 2018-ban meg is nyert. Šuliga volt az egyik tanú, a felvételen most azt állítja, Kiska is tudta, hogy jogtalanul elbirtokolt földet vásárol tőle, viszont Šuliga a bíróságon még Kiska számára kedvező vallomást tett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?