Fico nem kér bocsánatot az újságíróktól

Pozsony |

<p>Robert Fico szlovák kormányfő továbbra is &quot;mocskos, szlovákellenes prostituáltaknak&quot; tart egyes újságírókat - derül ki a kormányhivatal ma megjelentetett közleményéből.</p>

A szlovák médiaközösség berkeiben nem került sor az önkritikára a sok szakmai és etikai kudarc ellenére sem, amit az utóbbi időben már a Transparency International is bírált - áll a szűkszavú nyilatkozatban. Miroslav Lajčák külügyminiszter Robert Fico kormányfővel az oldalán a tegnapi kormányülés után állt az újságírók elé, hogy megmagyarázza a szlovák uniós elnökséget népszerűsítő rendezvények körül kialakult botrányt. Fico rövid szereplését azzal tetőzte, hogy prostituáltaknak nevezte az újságírókat. „Egyesek önök közül mocskos, szlovákellenes prostituáltak” - mondta, majd távozott. Ficót ma bocsánatkérésre szólította fel az Európai Újságírók Szövetségének (AEJ) szlovák szekciója, majd a Szlovák Újságírók Szindikátusa (SSN) is.  A botrány azután robbant ki, hogy a külügyi tárca egyik volt alkalmazottja, Zuzana Hlávková a Transparency International Slovensko (TIS) blogján nyilvánosságra hozta, hogy a minisztérium túldrágítva, egy előre kiválasztott céggel rendeztette meg az uniós elnökség egyes nagyszabású rendezvényeit. „Ha valaki bebizonyítja, hogy törvényt sértettem, vagy áthágtam a tisztségemmel járó morális és etikai alapelveket, nem vagyok odaszegezve a székhez, távozom” – mondta tegnap Lajčák. (SITA, ujszo.com)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?