Fico: Mozgósítani kell a gazdasági fejlődés eszközeit az Európai Unióban

Pozsony |

<p>A gazdasági fejlődés élénkítését célzó közös nyilatkozat elfogadására van kilátás a Kohézió barátai elnevezésű csoport pénteki pozsonyi csúcstalálkozóján - jelentette ki Robert Fico kormányfő a várható eredmények kapcsán hétfőn Pozsonyban.</p>

 

A miniszterelnök a felzárkóztatási politikát ösztönző országok találkozójával kapcsolatban azt mondta: reményei szerint pénteken egy olyan közös nyilatkozatot fogadnak el a résztvevők, amelynek alapján az Európai Unió - minden eddiginél intenzívebb módon - mozgósítani fogja a gazdasági fejlődés élénkítésére rendelkezésére álló eszközeit. Hangsúlyozta: a találkozón egy olyan megegyezés körvonalazódik, amelynek eredményeit a többi EU-s tagország sem hagyhatja figyelmen kívül.

Robert Fico a találkozó témájával összefüggésben elmondta: az EU 2014. és 2020. közötti költségvetésének tekintetében megoszlanak az egyes tagországok véleményei. Megállapította: vannak, akik további megszorításokat szorgalmaznak, és vannak olyanok is - köztük Szlovákia -, akik kiegyensúlyozottnak tartják az Európai Bizottság által bemutatott költségvetés-tervezetet. Szerinte az EU bruttó befizető országai emellett azt a véleményt is osztják, hogy amennyiben le kell faragni a költségvetésből, akkor azt elsősorban a kohéziós politikára fordított kiadások terén kell megvalósítani. "A szlovák kormány felkészült arra, hogy konstruktívan álljon hozzá az EU költségvetésében megvalósítandó esetleges lefaragásokhoz, de csak abban az esetben, ha a megszorítások minden - az EU-s forrásból finanszírozott - politikát egyaránt érintenének" - szögezte le Robert Fico.

A miniszterelnök a felzárkóztatási politika fontossága és az Európai Unió leendő költségvetése kapcsán arról beszélt: Szlovákia az Európai Unió és az eurozóna tagjaként jelentős mértékű pénzösszegeket merít az európai alapokból, s mivel olyan ország, amely sokkal több pénzt kap az EU kasszájából, mint amennyit oda befizet, lényegi elem számára, hogy miként alakul az EU költségvetése 2014 és 2020 között. "Az elmúlt években a szlovák közszférában megvalósult befektetések 76 százalékát EU-s forrásból finanszírozták" - hangoztatta az Európai Bizottság aktuális jelentésére hivatkozva Robert Fico. Rámutatott: ez az összeg 2007. és 2013. között 11 milliárd eurót tett ki, de megvan az esélye, hogy ez 2014. és 2020. között még több legyen. Hozzáfűzte: szlovák kormány számára ezért is létfontosságú, hogy aktív szerepet játsszon az EU 2014. és 2020. közötti költségvetésének kialakításában.

Az Európai Unió felzárkóztatási politikájának folytatásában és elmélyítésében érdekelt 15 uniós tagországot tömörítő Kohézió barátai csoport október 5-én Pozsonyban sorra kerülő csúcstalálkozóján a vendéglátó szlovák miniszterelnökön kívül Magyarország, Csehország, Lengyelország, Észtország, Lettország, Románia, Bulgária, Szlovénia és Horvátország kormányfői, valamint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke is megerősítette részvételét.

 


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?