<p>A Smer igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy mindent megtesz a Váhostav pórul járt alvállalkozóinak megsegítéséért, ám közben egyre késlelteti a megoldást. Pedig a probléma egyáltalán nem új, és a kabinet több figyelmeztetést is kapott. </p>
Fico mindenkivel tárgyalni akar
Pozsony |
A Szlovák Kisiparosok Szövetsége (SŽZ) például tavaly júniusban nyílt levélben figyelmeztette a kormányt és a parlamentet, hogy módosítani kell a csődeljárásról szóló törvényt, elsősorban az építőiparra vonatkozóan. A héten újabb nyílt levelet írtak a kormánynak, de a kabinet ebből csak azt olvasta ki, hogy Ján Figeľ volt közlekedési miniszter, a parlament jelenlegi alelnöke a felelős. Április 11-i levelükben azt írták: fennáll a gyanú, hogy a Váhostav már a szerződés aláírásakor azt tervezte, hogy nem fizeti ki az alvállalkozóit, ezért vállalta az útépítést a költségek 45–50 százalékáért.Robert Fico miniszterelnök ma délután találkozik a szövetség vezetőivel. Viera Kromerová, az SŽZ főtitkára szerint azonban a problémát már korábban kezelni kellett volna. „Már évek óta tudjuk, hogy probléma lesz egyes cégek esetében, és erre felhívtuk a kormány figyelmét is” – mondta lapunknak Kromerová. Kíváncsiak arra, hogy mivel áll elő a kabinet, mert egyelőre írásban még semmilyen javaslatot nem kaptak. Az ellenzék 2012 óta már többször megpróbálta módosítania a csődeljárásról szóló törvényt, de a Smer ezt mindig leszavazta. Ján Figeľ szerint Fico előbb úgy tett, mintha a Váhostav ugye nem az ő problémája lenne, majd irányt váltott, és látszólag segíteni próbál a kisvállalkozóknak. „Azt is folyton módosítja, hogy mennyit kaphatnak meg követeléseikből a kisvállalkozók” – utalt Figeľ arra, hogy a kormány előbb 40 százalékot, majd 50-et javasolt, végül fokozatosan akár 100 százalékát is kifizetné számláiknak. A Smer várhatóan kedden módosításokat nyújt majd be a kormány által beterjesztett törvényjavaslathoz. A KDH elnöke szerint a főügyésznek kellene belépnie az ügybe, mint a csődeljárás egyik résztvevője, amire a törvények lehetőséget adnak. Tegnap a Főügyészség arról tájékoztatott, hogy mind a polgári, mind a büntetőrészleg foglalkozik az üggyel. (lpj, TASR, SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.