Fico: július 7-én vagy 9-én lesz a magyar-szlovák kormányfői találkozó

Pozsony |

<p>Várhatóan július 7-én vagy 9-én találkozik Budapesten Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák kormányfő pozsonyi értesülések szerint.</p>

 A csütörtöki pozsonyi sajtó szerint ezt Fico mondta el szlovák újságíróknak szerdán este Krakkóban, miután részt vett a visegrádi négyek kormányfői találkozóján, s megbeszélést folytatott Bajnai Gordonnal is. A találkozó előkészítése folyamatban van a szlovák közlés szerint.
    Fico szerint a budapesti találkozón kizárólag társadalmi és gazdasági kérdéseket vitatnak meg, elsősorban a gazdasági válság következményeit. "Örülök a találkozónak. Ahogy a Magyar Köztársaság kormányfőjét ismerem, abszolút hatékony és konstruktív lesz a látogatás" - jelentette ki a szlovák kormányfő.
    Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter csütörtökön Pozsonyban újságíróknak azt mondta: nincs tabu téma, semmilyen téma sincs kizárva. "Ellenkezőleg, a szlovák fél álláspontja az, hogy elutasítjuk a bilaterális kapcsolatoknak a kisebbségi problémára való szűkítését. Természetes azonban, hogy erről is készek vagyunk tárgyalni" - állítja Lajcák. Kérdésre válaszolva leszögezte: nem tudja elképzelni, hogy a két kormányfő ne tárgyalna a szlovákiai államnyelvtörvény tervezett módosításáról, amely ellen kifogásaik vannak a magyaroknak. Megerősítette, hogy a témában levelet kapott Balázs Péter magyar külügyminisztertől, s a két tárca között diplomáciai úton folyik a párbeszéd. Lajcák szerint a Bajnai-Fico találkozó pontos időpontjáról szintén folyik az egyeztetés.     
    A szlovák kormányfőnek szóló budapesti meghívólevelet Balázs Péter külügyminiszter adta át májusi pozsonyi látogatása során. 
    Fico szerda esti bejelentése szerint a visegrádi kormányfői találkozón nem volt szó a szlovák-magyar kapcsolatokról, sem Orbán Viktor nyilatkozatáról, mert "nem akarták ezzel terhelni" a V4-ek tanácskozását. Leszögezte: igyekszik határozottan különválasztani a jelenlegi magyar kormánnyal való kapcsolat ügyét és az ellenzéki párt elnökének megnyilvánulásait.
    A Fidesz elnöke május végén Esztergomban egy, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjával (MKP) közösen megtartott választási nagygyűlésen egyebek között úgy fogalmazott: az európai parlamenti (EP) választáson eldől, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben, a júniusi döntés öt évre meghatározza a magyarok súlyát az Európai Parlamentben. A szlovák parlament erre reagálva szerdán rendkívüli ülést tartott, s nyilatkozatban ítélte el Orbán és más magyar politikusok "nacionalista" nyilatkozatait.
    Miroslav Lajcák szerint Pozsony különbséget tesz a magyarországi kormányzat és ellenzék között, s Orbán Viktor vitatott kijelentései a Kárpát-medencei magyarság képviseletéről az Európai Parlamentben ezért nem terhelik a hivatalos államközi kapcsolatokat.
    "Orbán úr nem Magyarország. A Szlovák Köztársaság kormányának a Magyar Köztársaság kormánya a partnere. Ugyanakkor természetesen észrevesszük ezeket a hangokat, amelyeket potenciálisan nagyon veszélyesnek és bizonytalanságot keltőnek tartunk, reagálunk rájuk, de a hivatalos szlovák-magyar kapcsolatokat ebben a szakaszban nem terheljük velük, ez nem a szlovák-magyar kapcsolatok terepe" - jelentette ki Lajcák szerdai sajtóértekezletén Pozsonyban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?