Fico-interjú a szombati Új Szóban - részlet itt!

<p>Robert Ficóval készült interjút közöl szombati számában az Új Szó. A leendő miniszterelnököt, a Smer-SD vezetőjét elsősorban a magyar kisebbség jelenlegi és jövőbeni helyzetéről, a hamarosan megalakuló új kormány kisebbségpolitikájáról kérdezte lapunk főszerkesztője, Molnár Norbert és Mózes Szabolcs, a belpolitikai rovat vezetője.</p>

Részlet az interjúból:

Ön status quot ígért a kisebbségi jogok terén. Pontosan mit jelent ez?
Semmit sem fogunk megváltoztatni.

Pozitív irányba sem? Ha a kisebbségi szervezetek azt kérnék, hogy bizonyos konkrét területeken módosítsanak a szabályokon, akkor sem lesz változtatás?
Ez attól függ, mit kérnének. Előre nem mondok sem igent, sem nemet. De nagyon fontos politikai üzenet, hogy a status quo, úgy, ahogy ez 2010 és 2012 között létrejött, megmarad.

Ugyanezt mondta 2006-ban is, aztán jött a nyelvtörvény a kulturális miniszter műhelyéből.
De az a törvény nem a magyar nyelvhasználat ellen irányult, hanem az államnyelv használatát szabályozta. Természetesen, önöknek teljesen más véleménye lehet erről, de higgyék el: ennek a kormánynak más feladatai vannak, minthogy a szlovák–magyar kapcsolatokkal törődjön. Ennek a kormánynak konszolidálnia kell az államháztartást, jövőre 3% alá kell szorítania a hiányt, ehhez egy sor intézkedést kell elfogadnia – egy részük nem lesz éppen kellemes –, és ezt úgy kell elfogadnunk, hogy ne csökkenjen a lakosság életszínvonala. Tudom, hogy Dél-Szlovákiában is nagyon sok olyan ember él, akinek megélhetési problémái vannak. Ezért nincs energiám arra, még ha akarnám is, hogy ilyenekkel foglalkozzak. Ennek az országnak összetartásra, szolidaritásra van szüksége. Ez az abszolút prioritásunk. Megértem önöket, rákérdezhetnek a múltra, de ha azt mondom, hogy status quo, akkor status quo. Egy dolgot kell megváltoztatnunk, ezt világosan mondom, ez pedig az állampolgársági törvény: nem szabad, hogy a más ország állampolgárságát megszerzők elvesszék a szlovák állampolgárságukat. Az állampolgárság felvételét viszont lakhelyhez kell kötnünk. Ezt kivéve nem látom értelmét más nemzetiségi jellegű témával foglalkozni.

Marad a kisebbségi miniszterelnök-helyettesi poszt vagy nem? Ez részben összefügg a status quoval.
Az államigazgatás átalakítása során nagyon lehetséges, hogy azokat a jogköröket, amelyeket a miniszterelnök-helyettes gyakorolt, több tárca között osztjuk szét. Ezzel a kérdéssel viszont nem foglalkozom, ez számukra nem prioritás, s nem is tartom a status quo alá eső kérdésnek. Ez alatt a törvényeket értem. El kell ismerniük, hogy ha a törvényben az van, hogy legalább 20%-nyi kisebbségi lakosnak kell élnie egy községben a kisebbségi jogok gyakorlásához, akkor gesztus részünkről, ha azt mondjuk, hogy ezzel nem fogunk törődni. Legitim lépés lenne részünkről ennek a listának az átírása, de minek kellene ezt megtennünk? Nem látok benne logikát.

A teljes interjú tehát a szombati Új Szóban olvasható!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?