Fico elismerte a Smer vereségét

Robert Fico
Pozsony |

Robert Fico, a Smer elnöke elismerte, hogy a párt vereséget szenvedett a szombati parlamenti választásokon. Elmondása szerint a Smer ambíciója, hogy erős ellenzéki pártként folytassa a politizálást. Vasárnapi sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a Smer minden választójának.

Fico szerint a választásokból hárman vesztesen, egyvalaki győztesen került ki.

„Vereséget szenvedtek önök, a harmadik szektor és a Smer. Olyasvalaki nyert, akiről majd kiderül, hogyan fog viselkedni a szlovák politikai közegben, és hogy ez tulajdonképpen mit jelent”

– fűzte hozzá.

 

Arra a kérdésre, hogy a választások eredménye miatt levonja-e a személyes konzekvenciát, azt válaszolta, hogy nem vett részt a kampányban. Nem árulta el, hogy a pártelnöki posztot felajánlja-e a listavezetőnek, Peter Pellegrininek. Annyit mondott, hogy a jövőről a párton belül fognak tárgyalni egy kongresszus keretében.

Fico megjegyezte: a Smer 38 mandátumot szerzett, amely elegendő ahhoz, hogy összehívjanak egy rendkívüli ülést, vagy indítványozzák egy miniszter leváltását.

A pártelnök köszönetet mondott Pellegrininek az elvégzett munkáért. Hozzátette: továbbra is érvényes, hogy listavezetőként a legmagasabb pozíció illeti meg, amelyre a pártnak a választások után jogosultsága lesz. Pellegrini a parlament egyik alelnöke lehet, a legerősebb ellenzéki pártnak általában felajánlják ezt a pozíciót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?