Fico elfogadhatatlannak tartja, hogy rögzítették a magánbeszélgetéseit

Robert Fico

Robert Fico, a Smer elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy a rendőrség vagy az ügyészség politikai okokból videófelvételeket készítsen a magánbeszélgetéseiről. Azt állítja, hogy a beszélgetések során semmi olyasmi nem hangzott el, ami akárcsak felvetné a bűncselekmény elkövetésének gyanúját – tájékoztatta a TASR-t Ján Mažgút, a Smer-SD sajtóosztályának főnöke.

„A törvénytelenül megvádolt és vizsgálati fogságban tartott személyek megvédése a politikai célkitűzéseim fontos része” - közölte Fico. Szerinte az összes média, amely „részt vesz ennek az illegálisan megszerzett anyagnak a terjesztésében, az szép csendben asszisztál a törvénysértések elkövetéséhez és az ellenzék megfigyeléséhez”.

Fico arra is kitért, miért nem fordult a rendőrséghez, amikor 50 ezer eurót és aranyérméket loptak tőle a pártszékházban levő irodájából. „Amikor a 90-es évek elején kirabolták a lakásomat, három órát töltöttem a rendőrségen, de soha semmit nem nyomoztak ki” - mondta, hozzátéve, hogy ezután minden incidenst a rendőrség nélkül próbált megoldani.

Hangsúlyozta, hogy így járt el ennél a lopási ügynél is. „És hogy készpénz volt az irodámban? Mi furcsa van ebben, ha egyszer nem bízom a bankokban, és az előző lakásomból eladott berendezés árát készpénzben tartom?” - tette fel a kérdést.

Az ügyészség hétfőn (október 25.) közölte, hogy a Különleges Ügyészi Hivatal ügyésze videó- és hangfelvételekkel egészítette ki a Tisztítótűz (Očistec) elnevezésű rendőrségi akció során meggyanúsított személyek előzetes letartóztatásának meghosszabbítására vonatkozó indítványát. A felvételek állítólag alátámasztják, hogy politikusok, az üzleti élet képviselői és ügyvédek igyekeztek befolyásolni a legsúlyosabb büntetőügyek kivizsgálását. Ezt követően hozták nyilvánosságra a videót, amelyen Fico, Kaliňák, Para, Bödör és Tibor G. fia látható egy vadászházban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?