Fico aláírta a Btk. módosítását, Čaputová péntekig hozza meg a döntését

robert fico kp

Robert Fico (Smer) miniszterelnök aláírta a büntető törvénykönyv módosítását. Zuzana Čaputová államfő bejelentette, hét végéig eldönti, élni fog-e a vétójogával.

A parlament múlt héten csütörtökön fogadta el a törvénymódosítást. A jóváhagyott törvényeket a nemzeti tanács irodája általában másnap eljuttatja az elnöki palotába.

Robert Fico korábban az obstrukció lehetőségét sem zárta ki. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy amit a parlamentben elfogadtak, az hatályba lépjen és törvényerőre emelkedjen” – jelentette ki pénteken a kormányfő.

A miniszterelnök elmondta, azért várt hat napot az aláírásával, mert véleménye szerint az államfő és a koalíciós pártok is az idővel játszanak. Fico nevezetesen arra utalt, hogy nem biztos, az Alkotmánybíróságnak maradt elég ideje arra, hogy felfüggessze a törvénymódosítás hatályba lépését.

A kormánykoalíció képviselői szerint Robert Fico kidolgozott egy javaslatot, amely révén orvosolhatnák az elévülési idő lerövidülésével kapcsolatos problémákat.

A kormányfő tehát taktikát váltott, így Zuzana Čaputovának két fontos döntést is meg kell hoznia: megvétózza-e a Btk. módosítását, és kinevezi-e Pavol Gašpart a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) élére.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?