Felülvizsgálják Hedvig ügyét

<p>Heteken belül kiderül, hogy Žák Malina Hedviget felmentik a hamis tanúzás vádja alól, vagy bíróság elé állítják. Ügyének több ezer oldalas aktáját most tanulmányozza a legfelsőbb vádhatóság egyik ügyésze. Amint lapunkat a főügyészség szóvivője, Jana Tökölyová tájékoztatta, az ügyet nem Jaroslav Kozolka, a felügyelettel megbízott ügyész vizsgálja.</p>

Peter Šufliarsky, a büntetőjogi osztály vezetője júliusban utasítást adott, hogy egy másik ügyész készítse el az ügy elemzését. Šufliarsky azt akarja tudni, törvényszerű volt-e az eddigi vizsgálat és mi indokolta, hogy ilyen hosszú ideig tartott. A felülvizsgálatot végző ügyész kilétéről a főügyészség nem nyilatkozik.

Hedvig ellen 2007 májusában emeltek vádat hamis tanúzás miatt. Azzal indokolták, hogy félrevezette a hatóságokat megtámadásának tényéről és körülményeiről. Máig nem derült ki, hogy pontosan miben hazudott volna. A vád annyira általános, hogy Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica szerint a vádlott védelemhez való jogát is sérti. Az akkori főügyész, Dobroslav Trnka „különleges vizsgálócsoportot” hozott létre a főügyészségen, amelynek az lett volna a feladata, hogy bizonyítékokat gyűjtsön Hedvig ellen. A csoport hét éve dolgozik, de utólag minden, Hedvig ellen felhozott érvről kiderült, nem felel meg a valóságnak.

A felülvizsgálatról Kvasnica úgy vélekedik, helyes döntés, de nem a megfelelő időben, mert már 2007-ben meg kellett volna hozni. „Ez a vizsgálat a kezdetétől törvénytelen. Az elemzés során is csak arra a következtetésre juthatnak, hogy a főügyészség hét éve indokolatlanul avatkozik be Malina Hedvig emberi jogaiba” – mondta az ügyvéd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?