Felmondtak a Kotleba-hívő történésznek

Pozsony |

<p>A Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) súlyos fegyelmi vétségre hivatkozva felmondott Martin Lacko történésznek.&nbsp;</p>

Az indoklás szerint Lacko az őt alkalmazó intézmény kárára nyilatkozott és rontotta annak hírnevét. A történész perelni fogja az intézetet, ezen kívül panasszal fordult az emberi jogi parlamenti bizottsághoz is, amelynek fennhatósága alá az ÚPN tartozik - tájékoztatott az RTVS. Martin Lacko 2007 óta dolgozott a Nemzeti Emlékezet Intézeténél, fő kutatási témája a második világháborús Szlovák Köztársaság időszaka volt. Történelemszemléletével több kollégája sem értett egyet, sokan kritizálták amiatt is, hogy rendszeresen részt vett a szélsőséges Szlovák Megújhodási Mozgalom (Slovenské hnutie obrody) rendezvényein, a választások előtt pedig a Kotleba-féle Mi Szlovákiánk Néppártnak (ĽSNS) kampányolt. Az ÚPN többször is elhatárolódott a történész ilyen jellegű tevékenységétől. Júniusban a Sme napilap közölt egy cikket arról, hogy Martin Lackót az intézet vezetősége megrovásban részesítette. Lacko a weboldalán közzétett reakciójában azt írta, hogy az Ondrej Krajňák vezette ÚPN a csőd szélén áll, az igazgatót pedig álszentnek és manipulatívnak nevezte.  "A jogi elemzés szerint Martin Lacko cikke több alaptalan és sértő kijelentést tartalmaz. A cikk jellegében sérti a jó modort és az etikai kódex rendelkezéseit is, továbbá rontja az ÚPN jó hírnevét" - mondta Krajňák az RTVS-nek.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?