<p>A kormány e heti ülésén vitatja meg a munkatörvénykönyv tervezett módosítását, amelyről a munkaügyi miniszter a szociális partnerekkel a múlt héten maratoni tárgyalást folytatott. Ez utóbbi eredményével azonban Jozef Mihál tárcavezetőn kívül senki sincs teljes mértékben megelégedve.</p>
Félig kész munkatörvénykönyv
Mihál szerint a módosításnak köszönhetően sokkal rugalmasabb lesz a munkapiac, ami hozzájárulhat a rendkívül magas munkanélküliség csökkentéséhez.
A szociális partnerek ezt másképp látják. „A miniszter ugyan több pontban is helyt adott a követeléseinknek, rengeteg dologban azonban nem sikerült megegyeznünk. Azt szeretnénk elérni, hogy a munkavállalók több jogot kapjanak. Ha erre nem kerül sor, a jelenlegi törvénykönyv fenntartása mellett fogunk kardoskodni“ -nyilatkozta Otto Ewiak, a Szakszervezetek Szövetségének (KOZ) a szóvivője, aki szerint ezért nem fújták le a holnapra bejelentett pozsonyi és a két nappal későbbi kassai tüntetést sem. Elégedlenek a munkáltatók is. „Ilyen feltételekkel nincs értelme változtatni a jelenlegi munkatörvénykönyvön“ - vallja Martin Hošták, a Munkáltatók Országos Szövetségének titkára.
A legvitatottabb pontnak a felmondási idő és a próbaidő hossza számít. A munkaügyi miniszter is elismerte, hogy a parlamenti vita során több pontban is módosulhat a tervezet.
További részletek az Új Szó keddi nyomtatott kiadásában!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.