Felfedte kilétét Fico feljelentője

Pozsony |

<p>&quot;Az ilyesmit csírájában kell elfojtani. Nem térhetünk vissza a 30-as évekbe&quot; - nyilatkozta a Ficót feljelentő vállalkozó.</p>

A főügyészség a Robert Fico kormányfő ellen tett feljelentést átpasszolta a pozsonyi kerületi ügyészségnek - tájékoztatott róla a SITA hírportál a Denník N napilap internetes kiadására hivatkozva. Ficót az egyik muszlimellenes kijelentése miatt jelentették fel.  A miniszterelnök a Kölnben és más német városokban szilveszter éjszakáján nőket ért támadásokra reagálva egy pozsonyi sajtóértekezleten azt mondta: meg kell akadályozni, hogy Szlovákiában egy egységes muszlim közösség jöjjön létre, mert ez az egyetlen ahhoz vezető út, hogy biztosítsa magát a Németországban már testet öltött fenyegetésekkel szemben. Az ügyben faj- és nemzetgyalázás, illetve, etnikai, nemzetiségi és faji gyűlölet szításának gyanúja miatt indítottak eljárást. A Denník N napilapnak most felfedte kilétét Fico feljelentője is. Maroš Ivanič közgazdászról van szó, aki húsz évig az Egyesült Államokban élt, most azonban visszatért Szlovákiába és az IT-ágazatban indított vállalkozást. Az USA-ban a Világbanknak és az Öböl-menti Arab Államok Együttműködési Tanácsának is dolgozott. Ivanič elmondta: felháborítja őt az államhatalom arroganciája. "Ez rettenetes. Ma a muszlimok vannak soron, holnap az ateisták és a többiek? Az ilyesmit csírájában kell elfojtani. Nem térhetünk vissza a 30-as évekbe" - indokolta tettét a vállalkozó. Hangsúlyozta: azért fedi fel kilétét, hogy mindenki előtt világos legyen: Ficót nem egy másik politikus, hanem egy átlagember jelentette fel. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?