Felfedezőexpedíció vagy turizmus?

Kötelességeim miatt egy ideje viszonylag gyakran utazom a gyönyörű Hortobágyon át. Általában sietek, csak vezetés közben szemlélem a megszámlálhatatlan fajú és színű madár kavalkádját, de tavaly tavasszal hazafelé akadt egy kis időm, s észrevettem egy táblát: Hortobágyi Halastó jobbra. Jutott eszembe: gazdag madárvilág, megnyugtató látvány, levegőt hűsítő víz – nosza, hadd lássam! Megpihenek, s különben is, ismerjük meg szép hazánkat...

Letértem jobbra, fütyörészve döcögtem kettessel valami iszonyatos kátyúgyűjteményben. Elértem a „zút” végéig, volt ott pár ház, tanyánál nagyobb, falunál kisebb telep. Egyetlen embert láttam, megkérdeztem. Aszonta: arra. Elindultam hát arra, de elfogyott az út. Visszatolattam egy kopott épülethez. Ajtaján felirat: Hortobágyi Halgazdaság. Na, gondoltam, jó helyen járok. Bekopogtam. Semmi. Benyitottam. Senki. Irodáról irodára jártam, bekapcsolt számítógépek, gőzölgő kávé. De ember sehol. Eliszkoltam, nehogy rablónak nézzenek a szellemek. Az órámra pillantottam, szabadidőm lejárt. Beültem csalódott autómba, durcásan vezettem hazáig. Ugyanez történt, amikor nem sokkal később két barátommal keringtem arra. Ők állítólag jól tudnak tájékozódni, de a halastavat elnyelte, felitta, elrejtette előlünk a bazi nagy magyar Alföld. Tavaly nyáron tettem még egy utolsó kísérletet – három a magyar turisztikai igazság! – a családdal. Négyszer két szem mégis többet lát. (Meg aztán jókat röhögtek rajtam, már kezdtek ügyetlennek tartani, hát keresgéljenek ők is.) Az egyetlen táblánál jobbra, aztán ugyanúgy... Tényleg többet láttunk, követtünk egy fekete gólyát, majd egy meg-megálló tanácstalan holland lakókocsis autót. Megtette előttünk – biztosan fütyörészve – a számomra már ismert kacskaringókat, majd eltévedt. Úgy eltévedt, s mi vele, hogy véletlenül ráakadt valami kisvasút végállomására. Ott már várt két tanácstalan német autós is. A kisvasútnak egyébként eszében sem volt közlekedni, hirdette az állomás ablakában egy hevenyészett feliratocska, a németek kedvéért – entschuldigen sie bitte – csakis magyarul. Mint esetleg gyorsan múló délibábra, néztem egy táblára, amelyen a halastó légi felvételét leltük a zárt állomás mellett. Jó emberek bejelölték rajta, hol is van a kisvasút állomása, a tó, az út, a gólya és mind a három hal. Az aszfaltos út végén kezdődött egy poros mezei utacska, csak kitartó gyalogosoknak, gondolom, mert egyetlen autó sem férne el rajta a Velorexen kívül. Azon kellett volna még a porban két gyerekkel, feleségestül slattyogni 5-6 kilométert, s akkor a végtelen-véges, betyárrejtő nádas – amely állítólag már a tó része – végén kitárulkozott volna a szépséges Hortobágyi Halastó. Félreértés ne essék, nem vagyok nyápic alak, tudok bokorba pisilni és tiszta erdei patakból inni, ha kell, több napig hordani egy izzadt zoknit, de olyankor „rákészülök” a vadkemping típusú életre. Mondanom sem kell, negyvenhét fokban két kisgyerekkel, fél liter maradék folyadékkal, büfé és civilizált toalett ígérete híján értelmes ember, aki csak halastavat akar látni, s mivel semmiféle szórólap, tábla, informátor stb. nem figyelmezteti a körülményekre, nem készül sivatagi túrára, nem abszolválja ezt az erőltetett menetet. Hát így történt, hogy nem láttam a tavat.

Idén is eljött végre a nyár eleje, a kánikula, strandolni indul a család. Bükkszékre, mert közel van, s még nem jártunk arra. És mert a tarjáni strandon üres az úszómedence... A Mátrát nagyjából ismerem, gond nélkül eljutunk a környék legnagyobb településére, ahol azonban egyetlen tábla sem jelzi, hol a mátrai túróban is kellene letérni Bükkszék felé. Bújjuk a térképet, letérünk, de már egy faluval később vesszük észre, hogy kellett lennie valahol egy jelöletlen letérőnek korábban, amit bizony elhagytunk. Visszafordulunk, meg is találjuk a csipkebokor melletti letérőt, volt tábla is, hogy adjak előnyt, de kinek?, és akkor eljutok a következő faluba, ami szintén nem Bükkszék. Letérünk, araszolunk. Látunk a rengeteg erdő közepén végre egy fára szögelt táblácskát: Ács + telefonszám. Nem lélegeztünk fel. A másik oldalon is volt egy, visszanéztem R Ács + telefonszám. Már csak Vidróczky (+ telefonszám) hiányzik, gondoltam, de ő is biztosan eltévedt valahol... Bükkszék sehol. Aztán egyszer csak egy hajtű, tábla nélkül. Padlófék, kanyarodás. Megvan, ez az: Bükkszék. A falu közepén camping, kérdezősködés, nem, nem campingolni akarunk, csak lubickolni, majd végre a fürdő, amit kb. 300 méterrel előtte már kitábláztak. Minek, amikor már odalátni a parkolóból?

Ha most világjáró, szőke, kék szemű svéd turista volnék, akkor úgy 20-30 kilométerre úti célomtól már valószínűleg keresném a Bükkszék feliratot, a strand, a földkerekségen egyedülálló gyógyvíz reklámjait, de 8 kilométerre már tuti, hogy keresném, 2 kilométerre pedig olyan mátrai betyárosan ideges volnék, mint például jómagam is voltam. Pesten, Pozsonyban sem szoktam már egy ideje (nagyon) eltévedni, s apró problémákkal odataláltam szinte mindenhová, gyalog bejártam számtalan erdőt, mezőt, hegyet, falut, várost, de a Szaharában térkép nélkül sétálgatva nyugodtabb volnék, mint Magyarország turistaparadicsomai felé autókázva. Ha az ember nem lát Zimmer Feri-feliratot, azt se tudja, hogy az úr éppen egy turistaparadisumben mundá neki élnie...

Szóval: ehet Tony Curtis – aki forrón szereti – annyi reklámgulyást az amerikai tévékben, amenynyit a gyomra elbír, költhet a magyar állam reklámfilmekre és azok sugárzására bármennyit, ha egy rohadt, nyomorult, megveszekedett, legalább amatőr módon ácsolt (lásd: Ács + telefonszám!) táblát nem képes valami idegenforgalmi zseni kirakni az út szélére, hogy na, te hülye turista, aki itt akarod a pénzecskédet elkölteni, akkor Eger felé itt, Bükkszék felé amott, Pest felé meg emitt térjél már le, te szerencsétlen – nem lesz ebből a magyar turizmusból se pénz, se posztó, se hang, se kép, turizmus meg végképp nem, csak elégedetlen bel- és külföldiek morgása, ami ugyebár a legjobb ellenreklám! Gulyás és Curtis ide, úttalan Mátra és lepukkadt Hortobágy oda! Hova?

De hogy ne kerülje el senki édes szép Hungáriát, szittya sarjak honát (tessék mondani, hatszázezer magyar turistát nem láttak errefelé?), vannak profik is! Hajdúszoboszlót pl. fölösleges reklámozni, fogalom. Közép-Európa egyik több szempontból leg-je! Dacára ennek, vagy ezért, már a szlovák határ túloldalán, vagy 220 km-re elhelyezték a csalogató óriástáblákat. Van honlapjuk, kínálják utazási irodák. S ha az ember odaért, azt se tudják örömükben, mint járjanak kedvében. Pénzért, de becsületesen!

Amúgy Bükkszéken nem volt rossz, közel is van, a víz is gyógyít, a gyerekek is jót pancsoltak... De legközelebb Szoboszlóra megyek!

Hallottam, hogy a magyar nép baromi vendégszerető. Csak attól függ, ki a vendég, ki a szerető, hol, mikor, miért... És hogy ki a barom...