Féldecivel kezdték a kormányülést

Uherské Hradište |

<p>Az italmarketing is beférkőzött a politikába, a cseh és a szlovák kabinet tagjai ma egy féldeci legurításával kezdték meg a közös kormányülést.</p>

Az ülésnek két helyszíne van, Csehországban Uherské Hradištěben, Szlovákiában Trencsénben fognak ülésezni. 

Morvaországban a jezsuita kollégium történelmi épületében tárgyalnak, majd Trencsénben munkaebéden vesznek részt, és közös nyilatkozatot fogadnak el.  Az ülésen a cseh-szlovák együttműködési lehetőségek bővítéséről, valamint energetikai, biztonsági és infrastrukturális kérdésekről lesz szó.  Petr Nečas cseh kormányfő elmondta, nem csodálkozna, ha a „feles” legurításával a szlovák miniszterek megvárnák cseh kollégáikat. „Ezt megérteném, de a nagy hideg miatt megérdemeljük” – mondta a cseh kabinet vezetője.  Az ülés a himnuszokkal kezdődött, előbb a szlovák, majd a cseh hangzott el, majd az ünnepi beszédek a kollégium udvarában. Valószínűleg ezek alatt fagytak át a miniszterek...
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?