Felállítják Petőfi köztéri szobrát

A rimaszombati polgárok és szervezetek kezdeményezésére a Rimaszombat és Vidéke Polgári Társulás elhatározta, a közel 120 éve a Gömöri Múzeumban őrzött Petőfi egészalakos szobrának gipszöntvényét bronzba önteti és méltó helyen felállíttatja. A szobor Izsó Miklós alkotása, aki Ferenczy Istvánnak, Rimaszombat szülöttének volt tanítványa. A monumentális alkotást a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium előtt kívánják elhelyezni. A szobor újraalkotója, a magyarországi Püspökladányban élő Győrfi Lajos.

Mikor és hogyan került kapcsolatba Rimaszombattal és az itt őrzött Petőfi szoborral?

Szobrászként, a magyar nemzeti művészet megteremtője, Ferenczy István szülővárosa, mint a magyar szobrászat fellegvára még főiskolai tanulmányaim során került először érdeklődési körömbe. Izsó Miklós Petőfi szobra az első nagyméretben készült Petőfi ábrázolás. Fehérné Tamás Judit asszony, a Petőfi Szoborbizottság magyarországi ügyvivője és B. Kovács István elnök úr keresett meg bennünket Varga Imre bronzöntő mesterrel, hogy a 120 éve Gömör-Kishonti Múzeumban őrzött kincsüket szeretnék az európai uniós csatlakozás idejére és a két szomszédos nép megbékélésére bronzba öntetni, talapzatát Izsó mester szellemében megterveztetni és köztéren felállíttatni.

Mai művészszemmel milyennek értékeli Izsó Miklós alkotását, mennyire tud majd ez a szobor hatni a III. évezred közönségére?

A jó mű örök érvényű, mindegy, hogy milyen korban született. Ezt bizonyítja a felállítás akarata is, hiszen Izsó mester legjobb alkotásáról van szó, olyan remekműről, melyet a Magyar Kultúra Panteonjába kellene felállítani, hirdetve a szabadság szellemét, a Petőfi szobrok első és egyben legzseniálisabb alkotásával. Ferenczy István Petőfi szobra ökölbe szorított kézzel, elszánt indulatával ‘56 szellemét idézi. A jó szobor soha nem hazudtolja meg saját korát. A nagy előd, Izsó mester maga is részt vett a tavaszi hadjáratban, őt is megérintette a forradalom szele, s kortársa a nagy Géniusz fogadalmat tevő szobrát át tudta itatni a forradalom tüzével. És ha egy szoborban tűz ég, már pedig ebben az alkotásban félelmetesen izzik, akkor mindegy, hogy romantikus hangvételű vagy realista, felülete sima vagy rusztikus, bravúros szobrászi megoldásaival megérinti a jövő nemzedék lelkét is, túlmutat saját korán. E szobor számomra a magyar szobrászat etalonja, mely ismeri a plasztikai rendet, ismeri azt az ábécét, melyből az őt követő nemzedék táplálkozni tudott és kialakíthatott egy jellegzetesen magyar egyetemes figurális szobrászatot.

Szakmailag mennyire kihívás egy ilyen szobrot újraalkotni?

Gondolom, nem véletlenül esett rám a választás, hiszen 43 éves volt Izsó mester is, amikor ezt a művet megalkotta Debrecenben. Korai halála miatt már a nagyobb budapesti változatát nem tudta befejezni. Huszár Adolfra bízták, aki teljesen átalakította úgy mozgásában, mint plasztikailag és eloltotta azt a tüzet, amely Izsó mester keze alatt izzott. Ilyen munkánál elsődleges az alázat, s hogy nagy elődöm szemével tudjak látni. A megbízás egyik része arról szól, hogy tervezzem meg a talapzatát, és azt helyezzem el a legmegfelelőbb környezetbe. Itt szakmailag egy-két elemző gondolatra ki kell térnem. Izsó mester teljesen „bronzban” gondolkodott, a formai jegyek arra utalnak, hogy szobrát magas talapzatra tervezte, hogy sziluett hatásában is kiemelje Petőfi szellemét. Az előretolt mellkas és a fogadalmat tevő kéz, a hátrahúzott fejtartás is plasztikailag ezt a gondolatot segíti elő. Mivel a szobor a Tompa Mihály Református Gimnázium főbejáratától jobbra, a kerítésen belül, a sétáló útra kerül, költőnk tekintete a főbejárat felé fordul. Talapzatát a korra jellemző klasszicista formai rendből kiindulva terveztem, nem megerőszakolva a teret, fokozva az Izsó mester munkáira jellemző monumentalitást. A megbízás másik része a szobor bronzöntése, melyet Varga Imre bronzöntő mester végez. Nevét és tudását a szakmában a század elején élt Vignali testvérek nevével említik egy lapon, garancia a minőségre, hiszen több száz köztéri szobor készült már karcagi műhelyében. Nagyméretű lovas szobrok gyönyörű mesteri kivitelezése fűződik nevéhez, saját szobraim is az ő műhelyében lettek ércbe öntve, amihez a lelkét adta hozzá, s azt hiszem ezzel Izsó mester is meg lenne elégedve.

Fiatal korához képest igen nagy számú alkotást mondhat magáénak. Ön szerint mennyire éhes a mai magyar szakmai közönség és a nézők az ön által képviselt, a klasszikus formákat modern megoldásokkal ötvöző, de mégis jellegzetesen magyar alkotásokra?

Köztéri szobrot általában 1000 évre állítanak. Köztudott, hogy a nagyméretű szobor elég költséges dolog, ezért csak egy közösség akaratából jöhet létre, melyet csak idegen hatalmak rombolhatnak le. Ezt sokszor meg is tették. A rendszerváltás előtt nem emlékezhettünk meg kellőképpen a II. világháború hőseiről, 1956-ról, a nemzet nagy történelmi tetteiről, nagy gondolkodóinkról sem. Részben ezt az igényt pótoljuk most. Másrészt őseink magyar szellemisége kötelez bennünket. E szellem a génjeinkbe van koroktól függetlenül, alkotóban és befogadóban egyaránt. Ezt bizonyítja az eddigi munkásságom is. Györffy István, a nagy néprajzkutató mondotta: „Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk-e mindent, amit az európai művelődés nyújthat, hanem arra, hogy a magunkéból mivel gyarapítottuk azt...” Azt hiszem e gondolatokra az uniós csatlakozás után még nagyobb szükségünk lesz.

Van-e szoborálma?

Ha az álmot tekinthetem valóságnak, akkor az mindenképpen Attila király lovas szobra lesz.

Gömör szíve, Rimaszombat mennyire fogadta be önt és mennyire sikerült a városnak belopnia magát a művész szívébe?

Szobrászként megtiszteltetés nagy elődeim emlékét felidézni egy olyan helyen, ahol jó hazafiak laknak, kiknek a magyar szellemiségük a génjeikbe ivódott és évszázadok óta őrzik a nagy kincset. Ratkó József szavaival élve „szót váltottunk és szót értettünk.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?