Farkas Iván a kohéziós politika jövőjéről

Pozsony |

<p>Mit eredményez, ha a Kohéziós Politika Barátainak nem sikerül megváltoztatniuk Brüsszelnek a 2014 és 2020 közti uniós költségvetéssel kapcsolatos elképzelését? Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnökének közleménye.</p>

A fejtegetést az alábbiakban olvashatják:

"Néhány hete Móron, a Kárpát-medencei Gazdasági Fórumon Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a mostani, 2007–2013 közötti uniós költségvetési időszakban a Magyarország számára megítélt uniós támogatási keret csupán 14-16 százaléka irányul gazdaságfejlesztésre. Mély szemléletváltásnak köszönhetően el szeretnék érni, hogy a következő, 2014–2020 közötti költségvetési időszakban a keret 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordíthassák. Érvényes ez a határon átnyúló uniós fejlesztési forrásokra is. Matolcsy György ezt  a minap megismételte azon a Magyar–Szlovák Gazdasági Fórumon is, amelyen megjelent mind Magyarország, mind Szlovákia kormányfője.Néhány napja Szlovákia is megkapta azt az ún. pozíciós levelet Brüsszelből, amely tartalmazza az unió javaslatát Szlovákia fejlesztési prioritásait illetően a következő, 2014-2020 közötti költségvetési időszakban. Hidegzuhanyként hatott a szlovák kormány illetékeseire, hiszen Brüsszel nem javasolja többé az oktatási vagy akár az egészségügyi infrastruktúra fejlesztését, csökkentené a közlekedési infrastruktúrára szánt támogatást is. Az unió prioritásai a következők: gazdaságfejlesztés, a vállalkozók és a kutatás, innováció támogatása, gazdasági növekedés, a foglalkoztatottság megnövelése, emberi erőforrások fejlesztése, zöld projektek, a mélyreható közigazgatási reform támogatása. Mindez kísértetiesen hasonlít arra, amit a magyar kormányzat szeretne elérni a következő hétéves uniós időszakban.Vessük össze ezt az unióban létrejött laza csoportosulás, a Kohéziós Politika Barátai célkitűzéseivel. Egyelőre nem módosult az unió fő tengelye, Németország és Franciaország elképzelése, hogy a közép-és kelet-európai térség infrastrukturális fejlesztésére szánt ún. kohéziós támogatás a következő költségvetési időszakban jelentősen lecsökkenjen. Vajon mit fog eredményezni, ha nem sikerül a Kohéziós Politika Barátainak az elképzelést megváltoztatni? Az építőipar zuhanása erőteljesebb lesz, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése lelassul, a települések főtereinek felújítása megszűnik, ezzel újabb munkahelyek szűnnek meg az építőiparban. Nem is beszélve az építőiparra kapcsolódó háttér-iparágazatokról. Végiggondolta ezt valaki az Európai Unióban, hogy itt komoly ellentmondás esete áll fenn?  A reálgazdaság tönkretételével hiába adnak majd támogatást munkahelyteremtésre, gazdaságfejlesztésre, ha a dotált (művileg létrehozott) munkahelyen létrehozott termékek, árucikkek és szolgáltatások iránt nem lesz meg a megfelelő kereslet. Buborék fog keletkezni a piacon és a gazdaságban. Volt már rá példa Fico előző kormányzásának idején is, hiszen a félresiklott szociális üzemek esetében nemcsak a piacot deformálták, más módon is visszaéltek a művileg létrehozott munkahelyek létrehozásával. Legyen ez elrettentő példa és talán gondolkozásra készteti a felelősöket, hogy teljesen más módon kellene a gazdaság felpörgetését véghezvinni, mint tették ezt több ízben az elmúlt időszakban." 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?