Eurómilliókat költünk a pártok működésére

Pozsony |

<p>A pártok támogatása két részletben érkezik: kapnak a 2012-es választási eredményük alapján, a parlamenti pártok pedig a mandátumaik számának megfelelően is.&nbsp;</p>

Az állami költségvetésből a választási eredménye alapján a kormánypárt 2014-ben 2,2 millió euró állami támogatást kapott, 83 parlamenti képviselője után pedig további 1,5 millió euróval nőtt a Smer bevétele. A KDH kapta a második legmagasabb támogatást, közel 443 ezer eurót. Ján Figeľ 16 parlamenti képviselője valamivel több, mint 377 ezer eurót hozott a párt konyhájára. Az OĽaNO a 2012-es parlamenti választások harmadik legsikeresebb pártjaként tavaly közel 430 ezer euró állami támogatásból gazdálkodhatott. A képviselői mandátumok szintén 377 ezer eurót értek. A Híd párt állami támogatása 346 ezer euróra rúgott, 13 képviselője pedig 306,5 ezer eurót hozott a párt kasszájába. A legnagyobb adóságot felhalmozott, és jelenleg a széthullás határán álló SDKÚ 306 ezer euró állami támogatást kapott, a 11 honatya mandátuma – ezek többsége egyébként már elhagyta a pártot – kevesebb mint 260 ezer eurót ért. A Szabadság és Szolidaritás pártjának számlájára 295 ezer euró állami támogatás és 11 képviselője után 259 ezer euró érkezett.  Mivel az SNS és az MKP is elérte 2012-ben a 3%-os küszöböt, mindkét pártnak jár éves állami támogatás. Az előbbi közel 229, az MKP pedig 215 ezer eurót. Mivel azonban parlamenti mandátumot nem szereztek, csak a százalékos választási eredményük alapján kaptak támogatást.  A pártok működésére vonatkozó jelentésből kiderül, hogy tavaly a legtöbbet, közel 6 millió eurót a Smer költött el. Ez jóval több, mint a tavalyi teljes állami támogatásuk. Állításuk szerint a pénz egy részét, 3,2 milliót politikai tevékenységekre, illetve képzésekre fordították. Nem spórolt a KDH sem, ők 1,4 milliót, az SDKÚ pedig közel 760 ezer eurót használt fel.  A KDH esetében érdekes, hogy a kimutatásuk alapján az elköltött összegből semmit sem fordítottak kampányra, pedig 2014-ben három választás is volt: a köztársaságielnökválasztás, az európai parlamenti választások és a helyhatósági választások. A KDH-nak saját jelöltje is volt a köztársaságielnök-választáson: Pavol Hrušovský az első fordulóban indult.  Közel ugyanilyen összeget költött tavaly a Híd párt is, míg az SaS 650, az OĽaNO pedig több mint 571 ezer eurót vallott be. Mindkét parlamenten kívüli párt az állami támogatásnál nagyobb összeget élt fel. Az MKP 360 ezer, az SNS pedig közel 270 ezer euróból fedezte működését. (TASR, ie) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?