„Esztergomi kistérség: a partnerség hídja”

Mikor és milyen célok hívták életre az Esztergom és Nyergesújfalu Kistérségi Területfejlesztési Társulást?
A társulás 1997-ben alakult, mégpedig kilenc település részvételével.

Mikor és milyen célok hívták életre az Esztergom és Nyergesújfalu Kistérségi Területfejlesztési Társulást?

A társulás 1997-ben alakult, mégpedig kilenc település részvételével. Valamennyi önkormányzat célja az volt, hogy a térség fejlesztésére vonatkozó elképzeléseket és programokat egyeztessék, és előteremtsék a megvalósításhoz szükséges anyagi hátteret. A megalakulás óta összehangolt és céltudatos módon dolgozzuk ki programjainkat, hiszen azoknak az EU csatlakozás után is meg kell állniuk a helyüket. A térségnek van területfejlesztési-, agrárstruktúra- és vidékfejlesztési-, valamint idegenforgalmi programja.

Milyen feladatokat lát el a Társulás?

A térség- és vidékfejlesztési feladatok meglehetősen szerteágazóak. Összefoglalva azonban, nyitottak vagyunk a különféle gazdasági, társadalmi, környezeti problémák megoldására. A térségben működő civil szervezetek, vállalkozások, és magánszemélyek is fordulhatnak hozzánk gondjaikkal, kérdéseikkel. Szeretnénk egyfajta összekötő szerepet betölteni az egyes önkormányzatok, továbbá a vállalkozók és civil szervezetek között.

Mit jelent ez konkrétan?

Mindenekelőtt a Társulás és az önkormányzatok terveihez nyújtunk segítséget. Ez abból áll, hogy megkeressük számukra a lehetséges pályázati forrásokat, megírjuk a pályázatokat és amennyiben szükséges, a projekt megvalósításában is részt veszünk. 2002-ben például 43,5 millió Ft pályázati támogatást nyertünk. Ennek köszönhető, hogy a kistérségben egységes információs térképeket, eligazító- és üdvözlő táblákat lehet elhelyezni, amelyek mindenütt jelentősen javítják a településarculatot. Bajóton megszépültek a buszmegállók, Lábatlanon pedig külső forrásból nyert összeggel, 14 millió forinttal tudunk hozzájárulni a Gerenday-arborétum felújításához. Mindemellett egyre közelebb kerülünk a Duna menti kerékpárút Süttő-Dömös közötti szakaszának létrehozásához.

Mi a szerepe Önnek, mint vidékfejlesztési menedzsernek?

Legfontosabb feladatom a koordinálás, és valamennyi érintett településen a tanácsadás. Ez főként az agrár- és vidékfejlesztési kérdésekre terjed ki, hazai és európai uniós szempontból. Segítséget tudok nyújtani a támogatásokra, pályázatokra vonatkozó nehézségekben. Annak érdekében, hogy az alkalmi megkereséseket felváltsa egy szorosabb kapcsolat az érintettekkel, minden településen fogadóórákat tartok.

Miért választotta éppen ezt a területet?

2001-ben végeztem az ELTE-n, történész és provinciális régészet szakon. Emellett kulturális menedzser végzettségem is van, a diplomamunkám is ebben a témakörben íródott. Ekkortájt a vidékfejlesztés még fejlődő területnek számított, így engem különösen érdekelt. Annál is inkább, mivel a feladat igen összetett, tehát a kreativitás, a rugalmasság és az új iránti fogékonyság elengedhetetlen. Ráadásul jól ismertem a környéket, tudtam a problémákról, ezért amikor a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az országban vidékfejlesztési menedzseri hálózatot alakított ki, megpályáztam az állást.

Melyek a Társulás aktuális tervei?

Az említett szerepvállalás mellett kiemelkedően fontos a partnerkapcsolatok kialakítása, ám úgy, hogy az mindenkinek a hasznára váljék. Jelentős fordulópont volt a Mária Valéria híd újjáépítése, hiszen ezáltal „zsáktérségből” hídtérséggé váltunk. A hazai és szlovákiai vállalkozók, civilek, és szakmai szervezetek különböző elképzelései, az EU küszöbén, a partnerség jegyében valósulhatnak meg. Az EU pénzek elnyeréséhez kész tervek kellenek, amelyek előkészítik a térségben lehetséges „nagyberuházások” megvalósítását. A kistérségben ilyen a nemzetközi kerékpárútvonal említett szakaszának megépítése, amelyhez már 20 millió forintot nyertünk a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácstól, az engedélyeztetési tervek elkészítésére. A megépítésre a csatlakozás után fogunk pályázni. Megemlíteném még, hogy az esztergomi Vaszary Kolos Kórház számára megindítottuk a kistérség alapítvány létrehozását, valamint pályáztunk az Ister-Granum Határ Menti Kisrégió településeire kiterjedő „informatikai kapu” kiépítésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?