Erősödik az érdeklődés

Losonc. A Szövetség a Közös Célokért losonci kirendeltségén megerősödött az érdeklődés a diákigazolványok és a pedagógusigazolványok iránt. Október végéig 188 diák és 104 pedagógus nyújtotta be a kérelmet.

Losonc. A Szövetség a Közös Célokért losonci kirendeltségén megerősödött az érdeklődés a diákigazolványok és a pedagógusigazolványok iránt. Október végéig 188 diák és 104 pedagógus nyújtotta be a kérelmet. Az iroda dolgozóinak az a tapasztalata, hogy néhány hónapja kicsit lelassult az ügyintézés, aminek okát a magyarországi hivatalok túlterheltségével magyaráztak. A legtöbb igénylés Fülek környékéről érkezett, de elindult az érdeklődés a Nagykürtösi járás egyházi iskoláiban is. „November tizenkilencedikén lesz egyéves a szövetség. Ez az egy év bizonyítja azt, hogy amit vállaltunk, azt becsületesen teljesítjük. Máig sok még az emberekben a félelemérzet, sok a hamis információ a magyarigazolványokról. Ezt a képet meg kell változtatni. A visszajelzések alapján inkább érzelmi alapon döntenek az emberek, amikor a magyar igazolványt kiváltják. Sajnos van már negatív tapasztalatunk is. A közelmúltban egy idős férfi panaszolta, hogy Magyarországon szeretett volna igénybe venni az utazási kedvezményt, de a busz vezetője megszégyenítette az utazóközönség előtt és a teljes jegyárat számlázta neki. Úgy látszik, néhány tájékozatlan ember kisstílűen félredob egy, a magyar parlament által elfogadott törvényt és belegázol egy idős ember lelkébe. Sajnos; nem tudjuk pontosan az illető kilétét, éppen ezért arra biztatjuk a magyarigazolványok tulajdonosait, igenis kérjék a jogos kedvezményt” – nyilatkozta Molnár Zsuzsa, a losonci kirendeltség vezetője. Információink szerint az eset sajnos nem egyedi. Losonci különlegesség az is, hogy a magyarigazolvány kérelmezését intéző iroda egyfajta kulturális-koordináló szerepet is szeretne betölteni. Információs és felvilágosító tevékenységének Molnár Zsuzsa szerint biztos hogy volt kihatása a legutóbbi parlamenti választásokra is, amikor is Losonc történelemben először nyert helyi szinten az MKP.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?