Elvesztett és megnyert választás

Pozsony. Az államfőválasztást nem Ivan Gašparovič nyerte meg, hanem Vladimír Mečiar vesztette el – véli Öllős László. Mečiarnak ugyanis nincs önkritikája, a televíziós vitákban ingerülten, erőszakosan viselkedett, olyan benyomás alakult ki, hogy ismét a régi Mečiar tért vissza, ami sokakat arra ösztönzött, hogy ismét ellene szavazzanak.

Megint búcsúzhatTASR-felvétel)A politológusnak Gašparovičcsal szemben is vannak fenntartásai, bár az eredményhirdetés után többször hangsúlyozta: nem tekinti magát az őt támogató szervezetek és pártok lekötelezettjének. „Neki is el kell fogadtatnia magát a külfölddel, ami számára sem lesz könnyű, mert mindenki tudja, hogy ugyanabból a fészekaljból származik, mint Mečiar. Ezért súlyos hiba lenne részéről, ha főleg elnökösködése első szakaszában indulatos pártszerű viselkedésre ragadtatná el magát, másrészt a támogatásnak biztosan lesz valamilyen ára. Kérdéses, ez mennyire nyilvánul meg nyíltan” – magyarázta lapunknak Öllős. Robert Fico Gašparovič győzelmét egyértelműen a Smer sikereként könyvelte el, és Pavol Hrušovskýnak azt üzente: a 2006-os parlamenti választásokig az anyósánál maradhatna. A KDH ugyanis arra szólította fel a szimpatizánsait, hogy ne vegyenek részt a voksoláson; Hrušovský is családja körében töltötte a szombatot. A KDH elnökét felháborította Fico kijelentése és az, hogy kisajátította Gašparovič győzelmét. Szerinte a Smer demagógiájával többet árt, mint használ az új államfőnek, azt az érzetet kelti, hogy a támogatásért hamarosan benyújtja a számlát. Gašparovič erre válaszolva leszögezte: semmi köze a Smerhez, kizárólag a polgárok érdekeit fogja szem előtt tartani, pártokon felül álló államfő akar lenni. Hogy az lesz-e, az Öllős szerint kizárólag rajta múlik. „A pártok kampányízű viselkedése érthető, a Smer lényegében már az európai parlamenti választásokra készül” – véli a politológus. Gašparovičot a Smeren kívül más ellenzéki pártok, nacionalisták is támogatták, és szombaton több kormánypárti is rá szavazott. „Magyarok és azok is rá voksoltak, akik a Duna túlpartjára küldenék az előbbieket. Vegyes társaság ez, mely nem bírja sokáig” – jegyezte meg tegnap a HZDS elnöke. Öllős szerint azért egyesültek a különböző értékeket vallók, mert még mindig rossz Mečiar híre, és Gašparovič végig arra játszott, hogy megkülönböztesse magát tőle. Öllős szerint ha Mečiar a mérsékeltebb arcát mutatta volna, az emberek vetélytársában nem látták volna a kisebbik rosszat, és szorosabb lett volna a küzdelem. A magyarlakta vidékeken átlagosan legfeljebb harminc százalékos volt a részvételi arány, és voltak községek, ahol még a tíz százalékot sem érte el. A politológus szerint még így is viszonylag magas volt a részvétel délen. „Többen megijedtek, félelmükben szavaztak Gašparovičra, valószínűleg Mečiar legutóbbi és múltbeli megnyilvánulásait szem előtt tartva” – magyarázta Öllős. A HZDS elnöke nem ismerte el a vereséget, sőt Jozef Kovarčík, a párt alelnöke szerint a választások eredményét sikerként könyvelhető el, hiszen a Mečiarra leadott több mint 700 ezer voks azt jelenti, csaknem 30 százalékos a támogatottságuk. A pártelnök a médiát hibáztatta, és szerinte volt valamilyen egyezség Gašparovič és a kormánypártok között. „Helyi szinten Gašparovič támogatására ösztönöztek” – jelentette ki Mečiar. Gašparovič ezt nevetségesnek nevezte, szerinte a HZDS-elnök mindig másokban keresi hibát. „Titkos utasítás szerintem sem volt, ami pedig az újságírók viselkedését illeti, Mečiar esetleg azt nehezményezheti, hogy közvetlenül a voksolás előtt kirobbantották a Clinton-botrányt. Csakhogy nem a sajtó, hanem a HZDS elnöke állította, hogy a volt amerikai elnök támogató levelet küldött neki, ami nem igaz. A sajtó ezt csak megírta” – tette hozzá Öllős. (-sza-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?