Eltemették Daniel Tupýt

Zsolna/Pozsony. Örök nyugalomra helyezték tegnap a zsolnai temetőben a múlt héten brutálisan meggyilkolt egyetemistát, Daniel Tupýt. Utolsó útjára családja, barátai és tanárai mellett hatalmas tömeg kísérte, a jelenlevők részvételükkel némán tüntettek az elhatalmasodó szélsőséges erőszakhullám ellen.

Zsolna/Pozsony. Örök nyugalomra helyezték tegnap a zsolnai temetőben a múlt héten brutálisan meggyilkolt egyetemistát, Daniel Tupýt. Utolsó útjára családja, barátai és tanárai mellett hatalmas tömeg kísérte, a jelenlevők részvételükkel némán tüntettek az elhatalmasodó szélsőséges erőszakhullám ellen. A rendőrség nagy erőkkel kutat a gyilkosok után, ám továbbra sem sikerült kézre keríteni a támadókat. Daniel Milo, az Emberek a Rasszizmus Ellen Polgári Társulás elnöke szerint a gyilkosság helyszínén emlékművet emelnek, amellyel megemlékeznek a fajgyűlölet, antiszemitizmus és az erőszak áldozatairól. Az emlékmű valószínűleg színes üvegdarabkákból készül majd, emlékeztetve ezzel az 1938-as kristályéjszakára, mely során 90 zsidót mészároltak le, 100 zsinagógát gyújtottak fel, és 7500 zsidó üzletet tettek tönkre Németországban. (SITA,TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?