Előzetes letartóztatásban a baszk Batasuna feltételezett új vezetői

<p>Elrendelte hétfőre virradóra a betiltott baszk Batasuna, a Baszkföld Haza és Szabadság (ETA) szakadár fegyveres szervezet politikai szárnyának feltételezett új vezetőinek előzetes letartóztatását Baltasár Garzón, a spanyol legfelsőbb bíróság tagja.</p>

A nyolc embert pénteken vették őrizetbe Baszkföldön és Navarra tartományban, miután a rendőrség házkutatások során a Batasuna és két új, a március 1-i baszkföldi tartományi tartományi választásokra alakult szervezet közötti kapcsolatokat bizonyító dokumentumokat keresett. Alfredo Perez Rubalcaba spanyol belügyminiszter szerint az Askatasuna és a Demokrácia 3.000.000 (D3M) a Batasuna "közvetlen örökösei", így vezetőiket "terrorista szervezetben való részvétellel" vádolhatják.

A bírói döntés hangsúlyozza: ezeknek a szervezeteknek a közös célja, hogy "megtévesszék a spanyol állami intézményeket, részt vehessenek a választásokon, hogy aztán alkalmazzák az ETA terrorista stratégiáját, amikor a körülmények azt kívánják".

Az ETA, amely az Európai Unió terrorista szervezetekről készült listáján szerepel, 825 ember haláláért felelős a baszk függetlenségért vívott 40 éves fegyveres harc során elkövetett merényletekben. A szervezet 2007 közepén kezdte újra a terrorakciókat 15 havi fegyverszünet után, miután kudarcot vallottak a spanyol kormánnyal folytatott tárgyalások. José Luis Rodriguez Zapatero szocialista párti kormánya azóta rendkívül határozott álláspontot képvisel és kizár minden újabb tárgyalást az ETA-val.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?