Spanyolországban ötödik napja kétszáz alatt maradt a halálozások száma

koronavírus

Spanyolországban 184-en hunytak el az új koronavírus következtében az elmúlt 24 órában, a halálozások száma immár ötödik napja kétszáz alatt maradt - tájékoztatott az egészségügyi minisztérium szerdán.

A regisztrált fertőzöttek közül 27 104-en vesztették életüket az első haláleset regisztrálása óta eltelt mintegy két és fél hónapban. A gyógyultak száma második napja több mint 1800-zal emelkedett, összesen már meghaladva a 140 ezret.

A 47 milliós országban 439 új fertőzöttet azonosítottak kedd óta, míg a vírus januári megjelenése óta 228 691 esetet igazoltak a legmegbízhatóbbnak tartott PCR-tesztekkel. Ezen kívül a már lezajlott fertőzést 42 404 embernél mutatták ki ellenanyag-vizsgálattal.

Eddig 123 896 fertőzött szorult kórházi ellátásra, s 11 436-an kaptak intenzív terápiát. Az elmúlt 24 órában 412-en kerültek kórházba, 65-en intenzív osztályra.

A legtöbben, 70 227-en a fővárost is magában foglaló, 6,5 milliós madridi autonóm közösségben kapták el a vírust. A fertőzöttek száma 75-tel nőtt egy nap alatt.

Madridot a 7,5 milliós Katalónia követi, ahol 56 923 koronavírusos esetet szűrtek ki eddig, 136-ot kedd óta.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a parlament szerdai ülésén a március 15-én bevezetett, és május 24-én lejáró szükségállapot fenntartása mellett érvelt. "Az egység életeket és munkahelyeket menthet" - jelentette ki, a pártok támogatását szorgalmazva.

"Nem támogatjuk Spanyolország tönkretételét" - reagált Pablo Casado, a legnagyobb ellenzéki erőnek számító, konzervatív Néppárt (PP) elnöke. Szerinte a szükségállapot elnyújtása helyett mielőbb helyre kell állítani a gazdasági aktivitást.

María Jesús Montero kormányszóvivő kedden úgy nyilatkozott, "észszerű" lenne a szükségállapot fenntartása egészen addig, amíg az országban fokozatosan feloldják a járványügyi korlátozásokat, várhatóan június végéig.

Sajtóhírek szerint a kormány arra készül, hogy az eddigi 15 naponkénti hosszabbítás helyett ezúttal további 30 napos kiterjesztést javasol a törvényhozásnak.

A szükségállapot felhatalmazást ad a kormánynak rendkívüli intézkedésekre a járványügyi védekezésben, például az állampolgárok szabad mozgásának korlátozására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?