Elnökválasztás: Langyos kisebbségpolitika

elnöki palota
Pozsony. |

Még a liberálisabb szlovák elnökjelöltek is többnyire megelégszenek a kisebbségi jogok jelenlegi állapotával, legfeljebb a kettős állampolgárság feltételeit enyhítenék. Bugár Béla a kisebbség politikai érdekképviseletét hangsúlyozza.

Mindenki elnöke szeretne lenni, ezért meghallgatja majd a kisebbségek képviselőit is, válaszolta Zuzana Čaputová, a Progresszív Szlovákia (PS) jelöltje lapunk kisebbségpolitikát érintő kérdéseire. Szerinte szimbólum értékkel bír, hogy magyar nyelven is kommunikál kampányában a választókkal. „Szeretném, ha minden polgárnak és közösségnek joga lenne kulturális identitásának megőrzésére, ezért támogatom azokat az intézkedéseket, amelyek ezt célozzák” – nyilatkozta Čaputová.

Maroš Šefčovič (Smer) úgy véli, javul a nemzeti kisebbségek helyzete. „Örülök annak, hogy a kormány ezen a téren is aktív” – válaszolta lapunknak Šefčovič.

A magyar kisebbség helyzete Bugár szerint is javult az utóbbi időben, ő ezt a Híd kormányban vállalt szerepével magyarázza. „A kisebbségi jogok kérdésköre mutatja a legjobban, miért fontos, hogy egy kisebbségnek minden szinten legyen politikai képviselete – véli Bugár. – A vasúti táblák ügye csakis annak köszönhetően rendeződik, hogy a közlekedésügyi tárcát Érsek Árpád vezeti. Az pedig, hogy az igazságügyi minisztérium elektronikus törvénytárában a legfontosabb törvények a kisebbségek nyelvén is megjelentek, Gál Gábor miniszter és Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos munkájának az eredménye.”

Čaputová elsősorban az egészségügyben tartja fontosnak az anyanyelvi kommunikációt a kisebbségek számára. „Mindenkinek biztosítani kell az anyanyelvű kommunikációt a hivatalokkal, főként azokban a helyzetekben, amikor ennek kritikus jelentősége van, ilyen lehet az egészségügyi ellátás” – véli az elnökjelölt. Šefčovič azt hangsúlyozta, hogy mindenkinek, aki hosszú távon Szlovákiában szeretne élni, képesnek kell lennie a közös kommunikációra. „Szlovákiában pedig mindig a szlovák lesz a hivatalos nyelv” – tette hozzá Šefčovič. Bugár úgy véli, a nyelvhasználatban is folytatni kell a megkezdett munkát. „Az önkormányzatokban és az állami hivatalokban is egyre gyakoribb a kétnyelvű kommunikáció az ügyfelekkel – véli Bugár. – A nyelvi jogok bővítése a politikusok dolga, a polgárok feladata meg talán az lenne, hogy éljenek törvény adta jogaikkal.”

Kapcsolódó cikkünk

Az önkormányzatisághoz, az autonómiához való jogot a kultúra vagy az oktatás területén a szlovák köztársaságielnök-jelöltek nem támogatják aktívan. Čaputová szerint van ennél fontosabb kérdés, Šefčovič szerint felesleges a téma. Bugár folytatná a Kisebbségi Kulturális Alappal megkezdett utat.

Zuzana Čaputová szerint a kisebbségi kultúra és oktatás irányításának kérdésétől fontosabb, hogy az adott nemzetiséghezeljusson a kisebbségi iskola és művelődés. „Egyben szeretném, ha az oktatási és a kulturális politikát közösen, nem külön-külön, egymástól elválasztott buborékokban dolgoznánk ki” – írta lapunk kérdésére Zuzana Čaputová.

Maroš Šefčovič egyértelműen elutasítja az önkormányzatisághoz való jogot, szerinte az unió légies határai miatt nem szükséges a nemzetiségek autonómiájáról beszélni, mert szerinte azok csak felesleges falakat emelnek az emberek közé. A Smer államfőjelöltje szerint ezért nincs szükség az ilyen intézményekre. 

Bugár Béla a KKA-val megkezdett utat folytatná. „A Kisebbségi Kulturális Alap létrehozásával a Híd megtette az első lépést, megalapozta a kulturális önrendelkezés intézményét. A kisebbségek saját maguk döntenek arról, mire használják fel a rendelkezésükre álló 8 millió eurót. Erre eddig sosem volt lehetőségük” – állítja a Híd államfőjelöltje.

A kettős állampolgárság kérdésében megengedőbbek a szlovák jelöltek is. Zuzana Čaputová szerint az ügyben az európai standardokat kell követni, így indokolt esetekben felesleges bürokrácia nélkül lehetővé kellene tenni, hogy egy másik ország állampolgárságát is kérvényezzék az emberek.

Šefčovič is enyhítene a szigorú állampolgársági törvényen, amely elveszi a szlovák állampolgárságot másik ország állampolgárságának felvétele esetén. Azt ígéri, ha államfővé választják, az ügyben közvetítene a kisebbségek, illetve a külügyminisztérium között. A Smer jelöltje szerint ugyanis nagyon sok szlovák él külföldön, a kettős állampolgárság szabályozásának megváltozása az ő érdekeiket is szolgálná.

Bugár a Radičová-kormány idején elkészített törvénymódosítást tartja jó megoldásnak. „Sajnálom, hogy akkor, amikor a Radičová-kormányban egyezségre jutottunk, Igor Matovič és párttársai miatt nem tudtuk elfogadni az akkor aktuális törvénymódosítást” – válaszolta lapunknak Bugár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?