Közélet

Ellenzéki egyeztetés: még külön utakon

Pozsony | Hétfő délután együtt tárgyaltak a demokratikus ellenzéki pártok vezetői az aktuális politikai helyzetről. Bár abban mind egyetértettek, hogy a Smerrel, az SNS-szel és az ĽSNS-szel nem működnek együtt, a közös indulás lehetőségét továbbra is elvetették.
Nagy Roland

2019. október 21. 18:45

Ellenzék
Néhány nap leforgása alatt másodszor álltak a nyilvánosság elé az ellenzéki vezérek közösen - TASR-felvétel

Az ellenzéki pártok vezetői közül a tárgyaláson részt vett Richard Sulík (SaS), Igor Matovič (OĽaNO), Andrej Kiska (Za ľudí), Michal Truban és Miroslav Beblavý (PS–Spolu), valamint Boris Kollár (Sme rodina). Alojz Hlina, a KDH elnöke nem jelent meg, így a kereszténydemokraták nevében Igor Janckulík, a párt képviselője tárgyalt. A találkozót Richard Sulík kezdeményezte.

Bár a választás előtti együttműködéssel kapcsolatban nem született előrelépés, abban megegyeztek a felek, hogy november 17-én, a bársonyos forradalom 30. évfordulója alkalmából, valamint február 21-én, a Kuciak-gyilkosság második évfordulóján együtt demonstrálnak (kivéve Kollár pártját, amely nem vesz részt a tüntetéseken).

„Nincsenek mindenben hasonló nézeteink, viszont abban mindannyian egyetértettünk, hogy a Smert és Robert Ficót le kell győznünk”

– jelentette ki a közös sajtótájékoztatón Sulík.

Andrej Kiska, a Za ľudí elnöke tegnap elmondta: egyelőre nem lépnek koalícióra a PS–Spolu formációval. A volt államfő azonban hangsúlyozta, a döntés még nem végleges. „Megkértem a PS–Spolu képviselőit, hogy egyelőre ne zárjunk be minden ajtót magunk mögött” – fogalmazott Kiska. Később hozzátette: ugyanezt javasolja a többi ellenzéki pártnak is. A Za ľudí elnöke ezt elsősorban azoknak a pártoknak ajánlotta, amelyeknél fennáll a veszély, hogy nem jutnak be a parlamentbe.

„Ez azt jelentené, hogy a parlamentben nem lenne meg a kormányalakításhoz szükséges 76 pozíciónk sem”

– mondta a volt államfő.

Repedezik a hagyományos ellenzék

Az elmúlt egy év közvélemény-kutatásainak eredményeit figyelembe véve elmondható, hogy az ellenzéki pártok erőviszonyaiban jelentős átrendeződés figyelhető meg. A „hagyományos” ellenzéki pártoknak (vagyis azoknak, melyek már elindultak a 2016-os parlamenti választáson is) a Focus intézet felmérése szerint év elején még 10 százalék körüli volt a támogatottsága. A legújabb felmérések eredményeiből viszont az látszik, hogy ezek közül a mozgalmak közül néhánynak még a parlamentbe jutással is meggyűlhet a baja.

A pártpreferenciák szempontjából a legnagyobb zuhanás az SaS-nél figyelhető meg. A 2016-os választáson Sulíkék a második legerősebb pártként jutottak a parlamentbe, akkor 12,1 százalékot szereztek. A liberálisok támogatottsága 2017-ben és 2018-ban sem csökkent jelentősen, sőt, még idén év elején is 12 százalék feletti támogatottságot mért a Focus. A párt preferenciái nyár elején kezdtek csökkenni, októberre pedig csaknem a felére zuhantak.

Bosszúálló Sulík

Az SaS helyzetét tovább nehezítik a szeptemberben kezdődött belviszályok. Sulík ugyanis a tervezett időpontnál 9 hónappal korábban hívta össze a párt kongresszusát, melyen újra az SaS elnökévé választották. A párttagok közül ez sokaknak nem tetszett, mivel elmondásuk szerint Sulík így nem is hagyott esélyt a kihívóinak a felkészülésre. A konfliktus végül oda vezetett, hogy kulcsfontosságú személyeknek – például Ľubomír Galkónak, Jozef Rajtárnak és Natália Blahovának – kellett távozniuk a pártból.
Grigorij Mesežnikov, az IVO társadalomkutató intézet elnöke az SaS gyengülését a belviszályok mellett azzal magyarázza, hogy több új ellenzéki párt alakult, akik éppen a liberálisoktól csábítják el a szavazókat.

„Itt van Andrej Kiska pártja, a Za ľudí, valamint a PS–Spolu koalíció, aki sok-sok liberális irányultságú szavazót loptak el az SaS-től. Én ezt nevezném a legfőbb indoknak. Persze azt is el kell ismerni, hogy egy párt megbízhatóságát az is meghatározza, hogy hogyan mutatkoznak a nyilvánosság előtt. Az említett konfliktus szintén gyengítheti őket”

– magyarázta a politológus.

OĽaNO mint mentsvár?

Richard Sulík tegnap tárgyalni hívta az ellenzéki pártok elnökeit, a meghívót mindenki elfogadta. A felek főként a választás utáni együttműködésről tárgyaltak, a résztvevők közül Sulík és Matovič is hangsúlyozta, hogy a széles koalíció nem lenne jó alternatíva. Matovič azonban hozzátette, hogy „kisebb, értelmes blokkokban” már elfogadható lenne a választás előtti együttműködés.
Az SaS elnöke korábban többször is elmondta, hogy a párt egyedül indul a 2020-as parlamenti választáson. Mesežnikov viszont úgy véli, hogy Sulík meghívása jelzésértékű.

„Elképzelhető, hogy Sulík átértékelte a pártja helyzetét, és már nem zárja ki, hogy az SaS nem lép koalícióba valamilyen más párttal”

– vélekedett az IVO elnöke. Hozzátette: a legesélyesebb partnernek az OĽaNO-t tartja. „Az sincs kizárva, hogy egy szélesebb koalíció alakul ki, de ezt nem tartom valószínűnek, mivel láthatjuk, hogy ezt elég nehéz megvalósítani. De egyetlen másik párttal összefogni, mely hasonló irányultságú – ez már könnyebben elképzelhető. Gondolok például az OĽaNO-ra, mellyel az SaS-nek már korábban is voltak tapasztalatai” – mondta a politológus.
Sulík ennek ellenére továbbra is állítja, hogy az SaS egyedül indul.

Sulík
Richard Sulík többször is hangsúlyozta: az SaS egyedül indul - TASR-felvétel

Kiszámíthatatlan Matovič

A pártpreferenciák szempontjából az OĽaNO hasonló helyzetben van, mint az SaS: az év eleji, 10 százalékos támogatottság szintén 6 százalékra esett vissza. Matovičékat szintén sújtották belviszályok, hiszen az utóbbi pár hónapban több parlamenti képviselő is elhagyta a mozgalmat, köztük Veronika Remišová, a párt korábbi frakcióvezetője. Mesežnikov szerint a támogatottság csökkenése ugyanazzal magyarázható, mint az SaS-nél. „Ők ebből a szempontból még nehezebb helyzetben vannak, hiszen valamilyen szinten liberálisok és konzervatívok is egyben, így még több párttal kell versengeniük. Gondolok itt például a KDH-ra” – magyarázta az elemző.

Azt, hogy Matovič a KDH szavazóira vadászik, az is bizonyítja, hogy nemrég bejelentette egy új, párton belüli platform létrehozását, mellyel elsősorban a keresztény értékrendet preferáló szavazókat szerette volna megszólítani. Az OĽaNO vezetője ezt megelőzően fel is ajánlotta a KDH elnökének, Alojz Hlinának a választás előtti együttműködést, sőt, még az MKP-nak is. Mindkét párt visszautasította az ajánlatot. Mesežnikov szerint ez egyáltalán nem meglepő.

„A probléma azzal volt, hogy Matovič a saját listáját ajánlotta ezeknek a pártoknak. Mégis minek mennének el a képviselők egy régóta bejegyzett pártból? Hiszen az OĽaNO nem is párt, inkább mozgalomnak hívják magukat. Én azt gondolom, hogy az OĽaNO olyan projekt, melynek működése nem a más pártokkal való együttműködésen alapul. Persze ilyen preferenciák mellett muszáj lesz átértékelni a helyzetet. Ahogy korábban is mondtam: talán egyedül az SaS lehet számukra a megfelelő alternatíva”

– fogalmazott a politológus.

Mato
Matovič korábban a KDH-nak és az MKP-nak is felajánlotta az együttműködést - TASR-felvétel

Feltörekvő új pártok

Míg a hagyományos ellenzéki pártok preferenciái gyengülnek, addig az újonnan megalakult szubjektumok egyre erősödnek. A PS–Spolu-koalíció támogatottsága az utóbbi 5 felmérésben folyamatosan 13 százalék felett mozgott, ezzel ők lettek a legerősebb ellenzéki szubjektum. Andrej Kiska pártjának támogatottsága növekvő tendenciát mutat. A Focus szeptemberi felmérése 6,5 százalékra mérte a Za ľudít, de az AKO intézet mért már 12 százalékos támogatottságot is. Mesežnikov szerint ennek fényében érthető, hogy Andrej Kiska miért utasította el a PS–Spolu ajánlatát.

„A párt preferenciái fokozatosan nőnek, és szerintem megvan az esélyük, hogy az egyik legerősebb ellenzéki párttá váljanak. Ebben az esetben nem feltétlenül van szükségük a PS–Spolu-koalícióra”

– jelentette ki a politológus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Kočner halálfejjel üzent Zsuzsovának a gyilkosság napján

Polgármester a hídon

Marco Rossi: „Vészhelyzet van a védelembenˮ

Ujját a krokodil szemébe nyomva menekült meg a hüllő támadásától egy ausztrál férfi

Először adott interjút Michael Schumacher felesége a 2013-as baleset óta

Mi árt házi kedvenceinknek?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!