Čaputová megnyitotta az új tanévet, a gyerekek visszaültek az iskolapadokba

čaputová k

Hétfőn két hónap után újra kinyitják kapuikat az alap- és középiskolák.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök a pozsonyi Mokrohájska iskolában nyitotta meg az új tanévet. Az államfő sikeresebb és boldogabb évet, valamint méltó körülményeket kívánt az oktatásban dolgozóknak.

Támogatnunk kell azokat az embereket, akiknek pénzügyi gondjaik vannak, és azokat az ágazatokat is, amelyek kulcsfontosságúak Szlovákia fejlődése szempontjából. Az oktatás is ebbe a kategóriába tartozik

– mondta Čaputová.

Az elnök szerint a tanárok fizetésének emelése jó lépés, ugyanakkor hozzátette, fontos lenne, hogy a tanári szakmát népszerűvé tegyék.

Galéria

A 2022/2023-as tanévben több mint 704 ezer diák ül be az iskolapadokba, közülük 60 280 az elsősök száma.

Óvodába mintegy 174,5 ezer kiskorú lép majd: 63 500-an rendes, 1 900-an pedig speciális oktatási intézményben tanulhatnak.

Alapiskolákban 475 ezren, míg középiskolákban 204 ezer diákkal kezdik meg az új tanévet, az elsősök száma az utóbbiak esetében 50 500 lesz.

A szeptemberi tanévkezdés járványügyi intézkedések nélkül zajlik, a diákoknak nem kell maszkot viselniük, és csak azokat kell karanténba zárni, akik pozitív koronavírustesztet produkálnak.

A covid-nyomtatvány kitöltése sem kötelező, csakis az óvodákban szükséges a szülőknek ezzel foglalkozniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?