Elhallgatottak – jobb lett volna hallgatni

Az aktuality.sk hírportál idén februárban meggyilkolt oknyomozó riporterének, Ján Kuciaknak és mennyasszonyának, Martina Kušnírovának élettörténetét, munkásságát és tragédiáját feldolgozó könyv sokat markol és keveset fog, mert az olvasó szinte semmi újat nem tud meg belőle. Pontosabban: semmi lényegeset, amit eddig a sajtó ne közölt volna, viszont egy csomó olyan lényegtelen információt, mint hogy a fiatal pár mikor csókolózott először, mit főztek együtt leggyakrabban az albérletben. Miközben tulajdonképpen nem is ezekkel az információkkal, epizódokkal van baj, hanem a közzétételük módjával. A könyvet tizenöt szerző írta – sajnos, nem derül ki, melyik fejezetet ki jegyzi –, és a tapasztalt oknyomozó újságíró, Marek Vagovič szerkesztette, de az ő képességeit is meghaladta a feladat, mert a mű sem stílusban, sem a téma feldolgozásának színvonalában nem alkot egységes egészet. A legsikerültebb rész az– valószínűleg pont ezt írhatta Vagovič –, amely a Kuciak által feldolgozott témákról, elsősorban Róbert Kaliňák, Ján Počiatek, Jozef Brhel, Ladislav Bašternák és Marián Kočner ügyleteiről szól. Szakmai szemmel nagyon érdekesek azok a fejezetek is, amelyek az adathalászós, vagyis az interneten nyilvánosan hozzáférhető adatokra építő újságírásról szólnak. Ján Kuciak ennek az aprólékos, komoly hozzáértést, türelmet és összegzőképességet igénylő munkának volt a mestere, és valóban csak korai halála akadályozta meg, hogy az egyik legjobb és legelismertebb szlovákiai oknyomozó újságíróvá váljon.

Egészen pontosan azért kellett meghalnia, mert akikre veszélyt jelentett a tudása, azok ezt „időben” felismerték, hamarabb, mint az olvasók. Sajnos, utóbbiak az Elhallgatottak című könyvből sem fogják, mert akiket a tragédia politikai háttere és az újságírói szakma érdekel, azoknak a mű túl felszínes, akik pedig a bulváros és patetikus részeken akarnak könnyezni, azok a lényeg felett úgyis átsiklanak. Ezért nem értettem már az elején sem, tulajdonképpen kinek is készült ez a könyv, mit akart az olvasókkal közölni, és miért vetemedtek tapasztalt kollégák ilyen nívótlan munkára.

Bevallom, amikor azt a részt olvastam, ahol az ismeretlen szerző megpróbálja leírni, hogyan zajlott le Nagymácsédon a gyilkosság, és ezt még az áldozatok közti, kitalált telefonbeszélgetésekkel is tarkította, szinte kínosan éreztem magam. A gyilkost a szerző farkasnak nevezi, művileg próbál feszültséget teremteni, cselekményt kitalálni, pedig erre semmi szükség – ami történt, az önmagában is olyan borzasztó, hogy semmi szükség a fantáziára és a fokozásra. A fejezet kriminek bűnrossz, a tények ismertetésének túl patetikus, még képzelt riportnak is szakmaiatlan. Ennél már csak azok a részek rosszabbak, amelyek a fiatal pár magánéletét taglalják, mert azok hellyel-közzel még bugyuták és ízléstelenek is. Hasonlóképpen érthetetlen, pontosabban reklámszempontból nagyon is érthető, miért kellett hosszú oldalakat szentelni annak, hogy az aktuality.sk szerkesztőségéből ki hogyan tudta meg és dolgozta fel a kettős gyilkosság hírét, majd hogyan féltette a saját életét, és kért vagy nem kért rendőri védelmet. A két temetésről beszámoló, majd a tüntetések és a nyomozás addig ismert eredményeit taglaló fejeztek szintén csak azt írják le, amit már ezerszer olvashattunk – de akkor minek is?

Vannak erős történetek, amelyek annyira önmagukért beszélnek, hogy csak tényszerűen, minden belemagyarázást, fabulációt és főleg pátoszt kerülve volna szabad írni róluk. A Kuciak–Kušnírová kettős gyilkosság története ilyen, ezért mozdította meg az egész országot, és ezért kellett volna nagyobb tapintattal és szakmai igényességgel feldolgozni. Ez nem sikerült, az Elhallgatottakat úgy teszi le az olvasó, hogy minden téren hiányérzete van, és egy kicsit szégyelli is magát a szerzők helyett.  A könyv legnagyobb pozitívumának azt nevezném, hogy a közzétett családi fotókból és visszaemlékezésekből mégiscsak kirajzolódik Ján Kuciak és Martina Kušnírová jelleme. Tiszta, becsületes, egymást végtelenül szerető emberek voltak, akik hittek abban, hogy ez az ország jobbá tehető. Ők is jobbat érdemeltek volna, mint ez a könyv, amely sokkal inkább az aktuality.sk PR-projektje és biznisze, mint tisztelgés az elhunytak előtt. Ha Ján Kuciak összes írását jelentetik meg egy kötetben, azzal méltóbb módon emlékeztek volna meg róla.