Éles vita a szlovákiai magyar felsőoktatásban

A szlovákiai magyarság két legnagyobb felsőoktatási intézményében, a komáromi Selye János Egyetemen és a nyitrai Közép-európai Tanulmányok Karán napokon belül megkezdődik az oktatás. Mindkét intézmény a hazai magyarság szolgálatát tartja fő céljának, nem mindenben értenek azonban egyet. Szeretnénk megköszönni Albert Sándornak (a továbbiakban AS), a komáromi egyetem rektorának, László Bélának (LB), a nyitrai kar dékánjának, valamint két dékánhelyettesének, Gál Tibornak (GT) és Andruška Péternek (AP), hogy elfogadták meghívásunkat az Új Szó szerkesztőségébe.

Gál Tibor, Andruška Péter és László BélaHamarosan megkezdődik az új tanév, így bizonyára mindkét intézmény részéről be tudnak számolni arról, hány diákkal kezdik az előttünk álló szemesztert.

AS: A komáromi egyetemre a vártnál jóval többen jelentkeztek. A tanárképző karra idén 164, a gazdaságtudományi karra 149, a református teológiai karra pedig 49 nappali tagozatos hallgató iratkozott be. Ezen kívül 199 diákot vettünk fel levelező tagozatra.

LB: Karunkon az első évfolyamba az idei évben 569-en jelentkeztek, közülük 329-et vettünk fel nappali tagozatos hallgatónak. A levelező tagozatos hallgatók száma az előzetes felmérések szerint 150 körül mozog. Ezen kívül a többi évfolyam hallgatóinak a száma eléri a 350-et. Száz körüli a felsőbb évfolyamok levelező tagozatosainak a száma.

Nyitra és Komárom az oktatás minőségében úgy is versenyezhet, ha a lehető legjobb tanárokat sikerül meggyőzniük. Milyen oktatókra számíthatunk a két intézményben?

LB: Nyitrán már sikerült betölteni a professzori és docensi állásokat, pályázatot írtunk ki azonban a tanársegédi és az adjunktusi helyekre is. Ezek eredménye az elkövetkező napokban válik ismertté. A 18 adjunktusi és tanársegédi állásra 69-en jelentkeztek. Ez jóval több a szokásosnál, így van miből válogatnunk.

AS: Minden karra sikerült olyan egyetemi tanárt találnunk, aki méltóképpen alakítja ki a kar arculatát. Tárgyaltunk Bokros Lajossal, a volt magyar pénzügyminiszterrel is. Ezek a tárgyalások még nem zárultak le.

Mikor válik ismertté a komáromi intézmény végleges költségvetése?

AS: Már ismert a pontos diáklétszám, amely meghatározza a költségvetést. Hogy pontosan mekkora összeget kapunk, azt csak később fogjuk tudni.

Mekkora támogatásra számítanak a határon túlról?

AS: Magyarországról 130 millió forintot kapunk, amiből 30 millió már a számlánkon van.

A Magyar Koalíció Pártja kezdeményezésére a szlovák kormányhivatal és a pénzügyminisztérium szeptemberben rendkívüli, 20 millió koronás pénzügyi támogatást nyújt a komáromi egyetemnek. Mire használják fel ezt a pénzösszeget?

AS: Ki kell építenünk az egyetemi infrastruktúrát. Az állami költségvetésből kapott 80 millió koronát két épületbe fektettük be. Megvásároltunk egy 380 férőhelyes kollégiumot és egy iskolaépületet, ahol megkezdhettük az idei tanévet. A következő tanévekben azonban további tantermekre lesz szükség, ami nem kis összeget emészt fel.

Nyitrán is most építik ki a kart. Mekkora pénzösszegre számítanak az elkövetkező időszakban?

LB: Mi Nyitrán sajnos nem dicsekedhetünk a komáromihoz hasonló támogatásokkal. Mindeddig egy koronát sem kaptunk, így kénytelenek vagyunk a belső keretünkből gazdálkodni. Karunk költségvetése ebben az évben – a béralappal és az összes kiadással együtt – 10 millió korona. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a kisebbségi felsőoktatás, a Szlovákiában megszokott normatív támogatási rendszer mellett nem fog tudni soha méltóképp megélni. Ez így mindenütt többletfinanszírozást érdemel, amiben számítunk a magyar kormányra is. Reméljük, hogy ha rendeződnek az egyetemek körüli viták, Nyitrán is megkapjuk a bennünket megillető támogatást.

Manapság az oktatásnak elsősorban a szolgáltató jellegét próbálják meg kidomborítani. Mindezt figyelembe véve valóban van igény a jelenlegihez hasonló mértékű szlovákiai magyar tanárképzésre? Nem tartanak attól, hogy esetleg nem lesz elég jelentkező?

AS: Úgy gondolom, hogy az általunk indított szakok – angol, német, magyar, informatika – olyan szakterületek, amelyekkel nem csak a pedagógia területén lehet érvényesülni. Ezek azok az alapkészségek, amelyeket egy munkáltató elvár a képzett munkaerőtől. A szlovákiai magyar iskolákban azonban még mindig 30 százalékos a képesítetlen munkaerő, vagyis e téren is van még mit pótolnunk, így az általunk kínált szakterületek iránt is lesz igény. A nagy kérdés persze az, hogy meg tudunk-e egyezni a többi szlovákiai magyar felsőoktatási intézménynyel. Jelenleg például magyar nyelvet és irodalmat Pozsonyban, Nyitrán, Komáromban és Besztercebányán is oktatnak. A jövőben abban kellene megegyeznünk, hogy a kínálatunkban ne legyen túl nagy átfedés, hanem egymást kiegészítve jelenjünk meg a piacon.

LB: Teljes mértékben egyetértek a rektor úrral. Az volt az érdekünk azonban, hogy időben egyezzünk meg, vagyis még mielőtt mindkét intézmény megkezdi működését. Nem akkor kellene egyezkednünk, amikor már mindkét oldalon kidolgozták az intézményi szerkezetet.

Albert SándorGágyor Aliz felvételei A komáromi egyetem esetében több tanulmányi szakra csak három évre adtak működési engedélyt. Nem jelent ez a továbbiakban problémákat az egyetem számára?

AS: Az új felsőoktatási törvény értelmében mindig csak egy-egy ciklusra kaphatjuk meg a működési engedélyt. Csak ha lezárul az első ciklus, akkor kaphatjuk meg az akkreditációt a következőre, vagyis a magiszteri fokozatra.

LB: Nyitrán az összes szakra megvan az akkreditációnk, vagyis mindenki, aki hozzánk iratkozott be, ötéves, vagyis magiszteri képzésben részesül.

AS: Ehhez azonban el kell mondani, hogy az európai uniós csatlakozás után minden egyetem minden pedagógiai programját újra kell akkreditáltatni. Eredetileg ezt idén őszig kellett volna elvégeznie az akkreditációs bizottságnak, amit a programok menynyisége miatt képtelen volt ellátni. A törvényhozástól ezért egyéves halasztást kaptak. A Selye János Egyetem elsőként kezdte meg az új akkreditációt. A többi egyetemnek ugyan még megvan a régi engedélye, de hamarosan újra lesz szükségük.

AP: Az új iskolaévben nyitott szakok természetesen már nálunk is az új törvény szerint vannak akkreditálva.

gy esetleges kormányváltás és egy kevésbé magyarbarát kabinet hatalomra kerülése után mennyire kerülhet veszélybe a komáromi egyetem?

AS: Az egyetemet törvény útján hozták létre, vagyis nem lehet önkényesen megszüntetni. Állami egyetemként ugyanazokat a pénzforrásokat kell számunkra biztosítani, mint a többi egyetemnek. Bizonytalanná csak a beruházásokra szánt pénzek folyósítása válhat. E téren azonban óriási lehetőségek vannak a nemzetközi pályázatok, az európai uniós és a kutatásokra szánt támogatások terén. Elmondható tehát, hogy nem félünk egy esetleges kormányváltástól.

GT: A silány költségvetés nálunk elengedhetetlenné teszi, hogy a lehető leghatékonyabban használjuk ki a külföldi projektek által kínált pénzforrásokat. Kollégáink is részt vesznek ezekben a projektumokban, amelyek közösek az egész egyetem számára.

Milyen mértékben támogatja önöket erkölcsileg és gyakorlatilag az MKP? Nem egy fórumon elhangzott már, hogy míg a komáromi egyetem az MKP kegyeltje, a nyitrai kar a legjobb esetben is csak mostohagyerek.

AS: Ehhez tudni kell, hogy amikor az MKP bekerült a kormányba, kezdeményezte a nyitrai egyetemen egy tiszta magyar kar létrehozását. A kormány mintegy 60 millió koronát különített el erre a célra, az egyetem szenátusa azonban elutasította a kar létrehozását. Amikor aztán az MKP 2002-ben másodszor is bekerült a kormányba, második legerősebb pártként, a parlamenti elnöki posztot kaphatta volna. Ezt a rendkívül erős funkciót engedte át a magyar párt a szlovák kereszténydemokratáknak, cserébe azért, hogy a szlovákiai magyar egyetem létrehozása bekerüljön a kormányprogramba. A nyitrai szenátus ezt hallva, nagyon gyorsan döntött arról, hogy ott is legyen egy hasonló kar, ami persze nem tisztán magyar. A Közép-európai Tanulmányok Kara így mintegy truccból jött létre, szemben a komáromi egyetemmel.

LB: A nyitrai szenátus semmiféle magyar karra vonatkozó javaslatot nem utasított el. Mindeddig nem hallottunk arról sem, hogy a kormány 60 millió koronát adott volna egy nyitrai magyar kar létrehozására. Dokumentumokkal tudjuk bizonyítani, hogy a rektor úr állításai nem felelnek meg a valóságnak. Az 1998-as kormányváltás után bekerült a kormányprogramba, hogy a kormány megoldja a magyar pedagógusok és egyéb szakemberek képzését a fennálló egyetemek keretében. Gyakorlatilag akkor indult be a kar kiépítése. 1999-ben készítettem el az MKP által javasolt kar létrehozásának minden részletre kiterjedő koncepcióját. Ezt adtuk be az egyetem vezetésének, aminek alapján aztán megindult a kar szervezése. 2001 őszén a nyitrai egyetem és az MKP által létrehozott vegyes bizottság második ülésén sikerült megegyezni a kar koncepciójában. Szigeti László oktatásügyi államtitkár azonban egy újabb tárgyalási fordulót javasolt, amivel a nyitrai egyetem képviselői – arra hivatkozva, hogy már megegyeztek a koncepcióban – nem értettek egyet. A kar létrejöttét azonban teljes mértékben támogatták. A koncepciót 2002 július elsején elfogadta a nyitrai egyetem szenátusa. Vagyis, ha Albert rektor úr azt állítja, hogy mi csak truccból hoztuk létre a nyitrai kart, nem mond igazat. Nekünk sem érdekünk, hogy egy szlovákiai magyar egyetem ellen harcoljunk.

GT: Ha a kar létrehozása kicsit késett, az annak tudható be, hogy a nyitrai egyetemnek már ki volt dolgozva a fejlesztési terve. Nyitrán ez alapján először a szociális tudományok karát hozták létre, csak azután alakulhatott meg a mi karunk. Ott voltam a 2002-es szavazáson, így teljes felelősséggel állíthatom, hogy az egyetem részéről semmilyen akadályokat nem támasztottak.

AS: A probléma az, hogy a nemrég létrejött nyitrai kar nem az a kar, amit az MKP korábban támogatott. Ez a kar egyedül a komáromi egyetem elleni dacból alakult.

AP: Ha ez igaz lenne, akkor lesöpörnénk nem egy ember sokéves munkáját, és erre szerintem egyikünknek sincs erkölcsi joga. Nem azért dolgoztunk éveken át a magyarság érdekében, hogy a komáromi egyetemnek tegyünk keresztbe. Mellesleg erre nem is lett volna időnk, hiszen a nyitrai egyetem tanárainak is elég munkája volt azzal, hogy a kart létrehozzák. Természetesen minden embernek joga van a saját véleményére, de nem szabadna manipulálnunk a tényekkel.

GT: Ha már az anyagi támogatást nem is, de az erkölcsi támogatást mi is megérdemelnénk az MKP részéről, hiszen negyven éven keresztül tartottuk a hátunkat a hatalom felé, fenntartva a lelket a szlovákiai magyar kisebbségben. A jelenleg oktató szlovákiai magyar általános és középiskolai pedagógusok háromnegyede például a mi iskolánkból került ki.

Az ellentétek ellenére van esély arra, hogy a két intézmény vezetése a jövőben megegyezzen a közös programokban?

AS: Ez ugyan nem az a kar, amit az MKP korábban támogatott, de ha már létrejött, mindenképp előre kell tekintenünk, és megtalálni a közös érdekeket. A jövőben várhatóan a nyitrai Közép-európai Tanulmányok Kara és a Selye János Egyetem pedagógiai kara egész biztosan együttműködik majd.

LB: A két intézmény hatékony együttműködésének az alapja a kölcsönös tisztelet, e nélkül nem léphetünk előre. Mi elfogadjuk és tiszteljük a komáromi egyetemet. Ha a másik oldalról is meglesz erre az akarat, nem látom semmilyen akadályát az együttműködésnek, hiszen mindkét intézmény elsősorban a szlovákiai magyar kisebbség érdekeit tartja szem előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?