A pártvezetés elutasítja javaslatainkat

Kilenc éven át állt az MKP élén, sokan el sem tudták képzelni, hogy ez másként is lehet. Lett. Hétfőn lesz egy éve, hogy leváltották a párt elnöki posztjáról Bugár Bélát.
Amikor leváltották az MKP elnöki tisztségéből, néhányan a pártpreferenciák zuhanását prognosztizálták. Végül nem ez történt.

Bugár BélaSomogyi Tibor felvételeKilenc éven át állt az MKP élén, sokan el sem tudták képzelni, hogy ez másként is lehet. Lett. Hétfőn lesz egy éve, hogy leváltották a párt elnöki posztjáról Bugár Bélát.

Amikor leváltották az MKP elnöki tisztségéből, néhányan a pártpreferenciák zuhanását prognosztizálták. Végül nem ez történt. Ezt minek tulajdonítja?

Az egyik ok szerintem az, hogy a magyar választók még nem látják, merre indul el a párt, ezért még nem látnak olyan veszélyeket, amelyek esetleg megkérdőjeleznék, hogy elmennek-e választani. Remélem, ez nem így alakul, egy azonban biztos: nem tudjuk, hogy az a támogatottság, ami ma megvan – 8,5 és 10% között – megmarad-e a választásokon is. Ha megmarad is, akkor is jóval kevesebb annál, amennyit akkor szereztünk, amikor kemény megszorító intézkedéseket kellett bevezetnünk.

Jól értem, hogy ön szerint tehát baj van az MKP-ban?

Igen. Akkor, amikor ellenzékben vagyunk, sokkal határozottabban fogalmazhatjuk meg céljainkat, mert nem kell kompromisszumokat kötni a kormányzás érdekében.

Az elmúlt év egyik legmeghatározóbb politikai eseménye viszont a Beneš-dekrétumok témájának újbóli felvetése volt, s itt pont azzal vádolták meg az MKP vezetését, hogy túlságosan karakánul védi a magyar érdekeket.

Azt gondolom, nem annak kell vezérelnie a politikánkat, hogy a szlovák pártok nacionalistának fognak-e tartani vagy sem. A Beneš-dekrétumok kérdésének megnyitásával sem ez volt a baj, hanem a téma előkészítése. A párt elnöke anélkül „dobta be” a közbeszédbe, hogy arról a párt elnöksége és képviselői tudtak volna, s egy előre kidolgozott koncepció is hiányzott. Ez volt a hiba. A mostani programtézisekben ezzel szemben nincs is benne a múlt lezárása, sőt, mintha a párt irányvonalát ahhoz próbálnák idomítani, hogy a szélsőségeken kívül bárkivel lehessen kormányozni. Csáky Pál és jómagam is azzal kampányoltunk az elnökválasztáskor, hogy hosszú távú programot, ha úgy tetszik, jövőképet kell megalkotnia az MKP-nak. Egyebek közt azért, hogy nemcsak a választóink, hanem a többi polgár és a szlovák pártok is lássák, hogyan képzeljük el az államot, és ezen belül a magyar közösség helyét. Ehhez képest tavaly december 8-án az Országos Tanács leszavazta azt a javaslatomat, hogy idén legyen programalkotó konferencia. Ez azt jelenti, hogy elvesztegetünk két évet. Aztán jön két választási év, tehát valószínűleg újra csak választási programja lesz a pártnak. A másik gond, amit látok, az a kettősség, ami a párt kommunikációjában mutatkozik. Az MKP kidolgozza a programtéziseit, s egy hétre rá megjelenik Duray Miklós honlapján egy másik dokumentum, amely az MKP stratégiai alapvetései címet viseli. Nem tudom, hogy a párt stratégiai bizottsága elfogadta-e az anyagot – azok a tagok, akiket kérdeztem, nem is tudtak róla. Tehát mintha két párhuzamos program készülne a pártban, megerősítve azt a közbeszédet, hogy Csákynak és Duraynak is külön csapata működik.

Ezek szerint önt nem kérdezték meg a programtézisek készítésekor?

Nem. De nem is ez a gond, hanem az, hogy az anyag nem ment át azon a szokványos folyamaton, amin a párt alaptéziseinek át kellene mennie. És még nagyobb gondnak tartom, hogy az anyagból szerintem nagyon fontos elemek hiányoznak. Például meg sem említjük az előző nyolc évet, amikor az MKP támogatásával nagyon fontos reformokat sikerült megvalósítani, amelyeket folytatni szeretnénk. Sőt, hiányzik az is, ami eddig mindig benne volt a programunkban: a kultúra és oktatásügy autonómiája.

Más kérdésekben kikéri Csáky a véleményét?

Nem. A tavaly december 8-i Országos Tanács előtt Csáky Pál kért tőlem egy találkozót, azt akarta megtudni, mire készülünk az OT-n. Miután közöltem vele, hogy semmiféle zászlóbontástól nem kell tartania, a pártvezetés azt a stratégiát választotta, hogy minden javaslatunkat elutasítja. Csáky azzal indokolta ezt nekem, „meg kellett mutatnunk, hogy nálunk az erő”. Ezek után nem látom értelmét, hogy részt vegyek az OT ülésein.

Milyen elnöknek tartja Csáky Pált?

Azt gondolom, nem olyan típusú elnök, aki szilárdan össze tudná tartani a csapatot, vagy szilárdan ki tudna állni egy-egy döntés mellett. Ez látható volt a Du?ray–Bugár vagy a Si?mon–Du?ray konfliktusok kapcsán, amikor hagyta, hogy heteken keresztül húzódjanak. Vannak olyan esetek, amikor a párt elnökének keményen végig kell vinnie egy döntést, úgy érzem, erre nem igazán képes Csáky Pál.

Ez azonban még változhat, elvégre csak egy éve elnök Csáky Pál…

Attól tartok, ez alkati vonás, amely látható volt már akkor is, amikor miniszterelnök-helyettes volt.

Az elnökcsere után rejtett pártbeli ellentétek kerültek a felszínre. Ennek már vége vagy továbbra is tart a Bugár–Csáky megosztottság az MKP-ban?

Ez nem így működik. Én ugyanis nem bontottam zászlót, s nincs is egy olyan csapatom, amely egy füttyentésemre azonnal mögém áll. Szerintem a megosztottság azért látható, mert az MKP elnöksége nem az összefogás irányába vezeti a pártot.

Az előbb említette, hogy a decemberi OT óta minden javaslatukat blokkolja az elnökség.

Ez másról szól, nem a megosztottságról. Ezzel azt akarta demonstrálni a pártelnök, hogy bármilyen javaslattal jöjjünk elő, akkor is az lesz, amit az elnökség mond.

Az európai szocialisták szerint a Smernek az MKP-val kellene kormányoznia a következő választások után. Erről mi a véleménye?

Szerintem ettől nem kell tartani, amíg a Smer azt látja, hogy létezik itt egy Csáky–Duray duó. Ezért is magyaráztam másfél hónappal a tisztújítás előtt Csákynak, hogy Duray maradjon elnökségi tag, de más posztot ne kapjon, mert vissza fog élni vele.

Ha mégis mód lenne rá, jó megoldásnak tartaná az MKP–Smer koalíciót?

Csak akkor lehetne támogatni, ha a Smer elfogadná azokat a pontokat, amelyek számunkra fontosak. Azt gondolom, tárgyalni kell, ami meg is történt a 2006-os kormányalakítás előtt. De nem lehet a párt programtéziseit eleve úgy alakítani, hogy kivesszük azokat a részeket – például az oktatási és a kulturális autonómia kérdését –, amelyek esetleg a Smer nemtetszését válthatnák ki. Egy ilyen koalíció azonban ma nagyon távolinak tűnik, több okból is. A Smer például túlnyerheti magát a következő választásokon, amibe viszont belekavarhat az euró bevezetése. Mindenesetre, ha az MKP nem szerez elegendő szavazatot, és nem rendezi sorait, nem lesz vonzó koalíciós partner.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?