Eldőlt, öt napra rövidül a karantén!

karantén
Pozsony |

A Szlovák Közegészségügyi Hivatal rendelete értelmében a kötelező tíznapos karantén öt napra rövidül. Az intézkedés már kedden életbe lép.

Ha valaki tüneteket észlel magán, azonnal karanténba kell vonulnia, függetlenül attól, hogy hány oltást kapott. A karantén 5 nap után ér véget, ha az utolsó 24 órában nem jelentkeznek tünetek. Fontos, hogy még 5 napon keresztül maszkot kell viselni a nyilvános tereken, és nem javasolt a tömegrendezvények, valamint az éttermek látogatása.

Azokra, akik már megkapták mindhárom vakcinát, vagy átestek a fertőzésen, nem vonatkozik a karantén, ha kapcsolatban voltak egy fertőzöttel, de nincsenek tüneteik.

A többiekre (nulla, egy vagy két oltás) ilyen esetben a fent említett szabályok vonatkoznak.

Azok számára, akik jelenleg is karanténban vannak, nem változik semmi, továbbra is 10 napig kell izolálniuk magukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?