<p>Pozsony. Péntekre virradó éjjel fél kettőkor szállt le a fővárosi reptéren a kormánygép azzal a két sárkányrepülőssel, akiket kémkedés gyanújával több mint kétszáz napig fogságban tartottak Iránban.</p>
Éjjel értek haza az iráni foglyok
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13869680855408_13.jpg.jpg?itok=7DLSUMQT)
ÖSSZEFOGLALÓ
Hat társukat már szeptemberben elengedték, Pavol Šeliga és Marek Stolarčík viszont csak most került szabadlábra. Mindketten állítják, nem hagynak fel a sárkányrepüléssel, de legközelebb jobban meggondolják, milyen országba mennek és mit fognak fényképezni.
A két szlovák állampolgár szabadulása nem volt zökkenőmentes. Robert Fico kormányfő és Miroslav Lajčák külügyminiszter tárgyalt Teheránban kiengedésükről. Tény, hogy a sárkányrepülősöket nem sokkal a szlovák kormánygép landolása után kiengedték a börtönből, a kiutazási engedélyt viszont nem akarták megadni az iráni hatóságok, így a szlovák delegációnak órákig a szlovák nagykövetségen kellett várakoznia.
Lajčák szerint a szlovák diplomácia sikere, hogy két állampolgárunkat elengedték, ugyanis – mint mondta –, valóban szigorú büntetés, több évtizedes szabadságvesztés fenyegette őket, sőt akár halálbüntetést is kaphattak volna. „Már szinte úgy néz ki, hogy nagyon egyszerű szabadulni az iráni börtönökből, de ez nem így van. Nem szeretném, ha valaki más is ki akarná ezt próbálni” – mondta Lajčák.
Az első, Iránban fogva tartott állampolgár Matej Valúch volt, akit 2012 augusztusában tartóztattak le, és szintén kémkedéssel vádolták. Majdnem fél évet töltött rács mögött. Ezután májusban letartóztatták a nyolc szlovák sárkányrepülőst, hatot közülük szeptemberben elengedtek.
A börtönben állítólag mindegyik letartóztatottal tisztességesen viselkedtek. Arra a kérdésre, hogy visszatérne-e Iránba Šeliga annyit mondott, hogy ebben az életében már nem. „Okultunk a történtekből, s tudjuk, hogy következő utunkra már alaposabban felkészülünk, s kétszer megfontoljuk, merre repüljünk” – mondta. Állítja, letartóztatásuk előtt csak kedves és segítőkész emberekkel találkoztak, ezért nem szeretné, ha negatív tapasztalatuk miatt valakinek előítélete lenne Iránnal szemben. (dem, SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.