Egyre jobban toleráljuk a szélsőségeseket

Pozsony |

<p>Elégedetlenek vagyunk a demokrácia működésével, ráadásul egyre jobban toleráljuk a szélsőségeseket &ndash; derül ki abból az átfogó, több területet felölelő felmérésből, mely a szlovákiai választók viselkedését és a társadalom demokráciáról alkotott véleményét vizsgálja.</p>

A felmérés a CSES és ISSP 2016 nemzetközi összehasonlító kutatások adatain alapul, melyet Szlovákiában a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézete készített, az adatokat pedig a TNS Slovakia gyűjtötte számukra tavaly ősszel, 1150 felnőtt megkérdezésével.

Nem tetszik a rendszer

A demokrácia működésének társadalmi megítéléséről Oľga Gyárfášová szociológus számolt be. Elmondása szerint az emberek 68 százaléka elégedetlen a demokrácia működésével, és csak 29 százalékuk nyilatkozott pozitívan – a trend pedig kedvezőtlen, 2010-ben még csak 59 százalék volt az elégedetlenek aránya. A szociológus szerint az elégedettek csoportjába elsősorban a 60 év feletti emberek, a kisebb települések lakói, és az alapiskolát végzettek tartoznak. Párthovatartozás alapján kategorizálva a Smer, a Sme rodina és az SaS szavazói a legelégedettebbek a demokrácia működésével, átlag alatt van ugyanakkor az ĽSNS és az MKP választóinak elégedettsége.

Gyárfášová figyelmeztetett arra is, hogy egyre kevesebben vannak azok, akik szerint fontos, kire szavaznak. Míg 2010-ben még a válaszadók 49 százaléka tartotta fontosnak, ki van hatalmon, arányuk mostanra 37 százalékra apadt. A felmérés foglalkozott a pártok és szavazók elhelyezkedésével a bal-jobb oldali tengelyen. Az emberek negyede azonban nem tudja, vagy nem akarja magát besorolni, ráadásul arányuk egyre nagyobb a társadalomban. A bal-jobb tengely két szélére a Smer és az SaS szavazói kerültek. Gyárfášová szerint ugyanakkor a többi választói csoport elhelyezkedése kevésbé logikus. A tengely közepéhez például az SNS és az ĽSNS választói kerültek a legközelebb.

A felmérés a lakosság európai integrációhoz való viszonyát is vizsgálta. Leginkább az ĽSNS választói euroszkeptikusak, míg a legtöbb EU-párti az OĽaNO-szavazók közül kerül ki. Az SNS-en kívül minden párt szimpatizánsai között csökkent a további integráció támogatottsága. Andrej Danko pártjánál ugyanakkor paradox módon nőtt, ez a szakértő szerint annak köszönhető, hogy az SNS bekerült a politikai fősodorba, és szélesebb rétegeket ér el, radikálisabb választói viszont Kotlebáékhoz távoztak.

Korruptak azok mind!

Egyre többen tartják korruptnak a politikusokat és állami hivatalnokokat is. Míg 2008-ban az emberek 55,8 százaléka, nyolc évvel később már 58,7 százaléka gondolta, hogy a politikusok közül nagyon sokan vagy mindannyian belekeveredtek korrupciós ügyekbe. Miloslav Bahna, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa szerint az állami hivatalnokok megítélése kissé kedvezőbb. Pártbontásban az SNS és a Smer szavazói kissé elnézőbbek a politikusok iránt, és az átlagnál kicsit kevésbé tartják őket korruptnak, míg a legszigorúbbak ezen a területen az ĽSNS szavazói, és azok, akik nem járnak választani.

A felmérés szerint ugyanakkor a korrupcióval egyre ritkábban találkoznak a válaszadók. Míg 2008-ban csak a válaszadók 38,7 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ő vagy közeli hozzátartozói egyszer sem találkoztak korrupcióval, arányuk 2016-ra 56,6 százalékra nőtt. Csökkent azonban azok aránya, akik csak néhányszor vagy kifejezetten ritkán tapasztaltak korrupciót.

Gyűljenek csak!

Bahna beszélt arról is, hogy a társadalom a közelmúlthoz képest sokkal toleránsabb a radikális nézeteket vallókkal szemben, akik a kormány megdöntését szeretnék. Míg 2008-ban csak az emberek 38,2 százaléka engedélyezte volna számukra nyilvános tömegrendezvény összehívását, most már 60,8 százalék. A szélsőséges könyvek kiadását az emberek 61,2 százaléka engedélyezné a nyolc évvel korábbi 40,7 százalékhoz képest. Pártszimpátia szerinti bontásban nem meglepően a Sme rodina és az ĽSNS szavazói a legmegengedőbbek a szélsőségesekkel szemben, a legszigorúbbak a Smer választói.

A felmérés egy további érdekes, de nem meglepő összefüggést is feltárt: a szélsőségesek tömegrendezvényeit azok az emberek támogatják a leginkább, akik korruptnak tartják a politikusokat, találkoztak már korrupcióval, továbbá azok is, akik veszélyforrásnak tartják a menekülteket, és akik szerint a parlamenti képviselők nem igyekeznek teljesíteni választási ígéreteiket. (SITA, fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?