Egyre biztosabb: Bécsbe költözik a CEU

CEU
Budapest |

Semmilyen megegyezésre nem hajlandó a magyar kormány a CEU-val, ezt három hete közölték David B. Cornstein budapesti amerikai nagykövettel – a CEU rektorának állítása szerint. Az intézmény megkezdi az előkészületeket a Bécsbe költözésre, december 1-ig azért kivárnak.

 

„Minden szükséges lépést megtettünk, hogy megfeleljünk a lex CEU-nak. Számos alkalommal jeleztük, hogy nyitottak vagyunk minden olyan megoldásra, amely garantálja intézményünk integritását és tanszabadságát. Addig vártunk, amíg lehetséges volt” – mondta tegnap Michael Ignatieff, a Közép-európai Egyetem (CEU) elnök-rektora azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentette: december 1ig adnak időt a magyar kormánynak arra, hogy aláírja az intézmény további nyugodt budapesti működését szavatoló megállapodást. Különben a 2019–20-as tanév elsőéves hallgatói Bécsben kezdik meg tanulmányaikat, és ott kapják meg amerikai diplomájukat. A már korábban beiratkozott diákok Budapesten fejezhetik be tanulmányaikat. Arról, hogy a CEU oktatói és dolgozói hol végzik munkájukat, „a CEU közösségével folytatott konzultáción döntenek”.

A magyar kormány tegnap nem reagált érdemben a nyilatkozatra. Szóvivője az MTI szerint „Sorosféle politikai blöffnek” nevezte a CEU bejelentését. Kovács Zoltán úgy fogalmazott, a Közép-európai Egyetem „ezelőtt is, ma is és véleményünk szerint a jövőben is” Magyarországon fog működni.

„Nem írnak alá semmit”

Ignatieff azt is elmondta, a bejelentés oka, hogy a budapesti amerikai nagykövetségről azt a tájékoztatást kapták: három héttel ezelőtt egy magyar kormánytisztviselő azt mondta David B. Cornstein nagykövetnek, hogy „a magyar kormány nem ír alá semmit”. A hír azért is abszurd, mert a magyar kormány és New York állam között megkötendő megállapodást már véglegesítették, vagyis annak szövegével elvileg mindkét fél egyetért, Budapesten ezek szerint mégsem akarja aláírni senki. Orbán Viktor korábban a CEU-val és a megállapodás aláírásával kapcsolatos minden kérdésre semmitmondóan válaszolt, például, hogy „a jó munkához idő kell”, „a CEU-val semmi gond, az egy működő egyetem, tessék megnézni a honlapját” – és hasonlók.

 

A nagykövet üzenete

A huzavona több mint egy éve tart és időről időre úgy tűnt, létezhet előrelépés. Tavaly októberben például Trócsányi László igazságügyi miniszter bejelentette: a kormány kész módosítani a „lex CEU-t”, és a működési engedély kiadásának határidejét kitolni 2018. január 1-től az év végére. David B. Cornstein amerikai nagykövet pedig budapesti kinevezése után napokkal már demonstratív látogatást tett az intézményben, együtt fényképezkedett Michael Ignatieff-fel, és nyilvánosan is elmondta, hogy minden erejével a CEU működését garantáló megoldáson fog dolgozni. Ugyanakkor beszédes volt, hogy amíg a 2018-as választások előtt Altusz Kristóf államtitkár személyében a kormányban külön felelőse volt a CEU ügyének, az újonnan felállt kabinetben ilyen már nem volt, a CEU-ról hol a Külügyminisztérium, hol az Igazságügyi Minisztérium, hol a Miniszterelnökség kommunikált. Érdekes, hogy maga Cornstein augusztus legvégén nyilatkozta azt, hogy „ideje megállapodni a CEU-val”, majd egy hónap múlva egy zárt követségi rendezvényen mondta azt hallgatóságának, hogy „egy héten belül pozitív fejleményre számít”.

Negatív következmények

Ezek fényében sokan biztosak voltak a megállapodásban, lapunknak korábban fideszes oktatáspolitikusok is azt mondták, pozitív végkimenetelre számítanak. Cornstein ráadásul két hete már azt mondta, ha mégsem lesz aláírt egyezmény és a CEU működése nem garantált, annak negatív következményei lehetnek a magyar–amerikai kapcsolatokra nézve is. A Népszava kérdésére ugyanakkor Ignatieff a sajtótájékoztatón azt mondta, nem az ő dolga kommentálni vagy megítélni, hogy milyen negatív következményekkel járhat, ha költözniük kell. A rektor azt mondta, még ha az új kurzusokat Bécsben kell is elindítaniuk 2019 szeptemberétől, „amennyi oktatási és kulturális tevékenységet csak lehet, Budapesten tartanak”.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?