Egyetlen előny: ez volt az utolsó

<p>Pozsony. Nem hozta lázba az ellenzéki képviselőket Ivan Gašparovič leköszönő államfő országértékelése; többen állítják, itt az ideje, hogy végre távozzon az államfői palotából.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Ľudovít Kaník SDKÚ képviselő szerint a leköszönő elnök az egykori szocialista éra egyik utolsó képviselője. „Úgy néz az aktuális dolgokra, mintha még mindig 25-30 évvel ezelőtt élne. Ez a felfogás valóban nem viszi előre a társadalmat. Beszéde hosszú volt, de a tartalom hiányzott belőle. Szocialista világban élő államfő értékelését hallgathattuk végig” – mondta Kaník.

Simon Zsoltot, a Híd képviselőjét meglepte, hogy Gašparovič bírálta az igazságszolgáltatás helyzetét, mivel szerinte a bíróságokon uralkodó állapotokért az államfő is felelős. „Felbőszített, amikor az igazságszolgáltatásról beszélt. Egy olyan elnöktől, aki alig 24 óra alatt kinevezte Štefan Harabint a Legfelsőbb Bíróság élére minimum nem helyénvaló, ha ilyen kritikát fogalmaz meg” – állítja Simon, aki szerint mindenki meglett volna az országértékelés nélkül. Az államfő felszólalásának egyetlen pozitívuma szerinte az volt, hogy különösebb bakit nem vétett. „Ahogy megszokhattuk, értékelésében a kisebbségeket ismét ignorálta, bár ebben az esetben lehet, jobban is tette. S van még egy pozitívum: ez volt az utolsó beszéde a parlamentben” – fűzte hozzá Simon.

Martin Poliačik (SaS) díjazza, hogy Gašparovič végre távozik az elnöki palotából, az évértékelés szerinte megfelelt az államfő mentális világának. „Csak igazolta, hogy nincs különösebb kapcsolatban a valósággal, nem tudja, mi történik körülötte. Az államfő nem érti hogyan élnek az emberek az országban, milyen gondjaik és milyen problémáik vannak” – mondta Poliačik.

Gašparovič, még a parlamenti értékelő előtt, az elnöki palotában elbúcsúzott a kabinet tagjaitól. Robert Fico miniszterelnök szerint a leköszönő államfő büszkén és emelt fővel távozik hivatalából, s reméli, hogy Gašparovičcsal továbbra is jó viszonyt fognak ápolni. „Kevés ilyen tapasztalt politikusa van Szlovákiának” – dícsérte a miniszterelnök Gašparovičot, pedig 1999-ben már politikai hullának tartotta.

Az elnök is örül annak, hogy együttműködhetett a Fico-kormánnyal. Szerinte Szlovákia nekik köszönhetően vészelte át a gazdasági válságot, s úgy gondolja, hogy egy államfőnek a mindenkori kormány segítségére kell lennie. „Hiányozni fogtok” – mondta a kormánytagoknak a találkozó végén Gašparovič, aki sohasem tagadta, hogy úgy érzi, mintha a Smer tagja lenne. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?