Egy varázsszó, Wataridori

A kilencvenes évek elején, amikor megindult a határon túli diákok inváziója Budapest felé, a kényszerűen öszszezárt tömeg az akkori Nemzetközi Előkészítő Intézetben lapot és színkört alapított. A színkör ugyan csak egy bemutatóra és egy előadásra jött létre, de mégis úgy illett, hogy nevet válaszszon magának. Hosszas viták után végül a színkör egyetlen japán tagjára mutattunk, oldja meg ő a gordiuszi csomót, s adjon nevet az egyre lelkesebb társaságnak. Két név jött számításba, az egyik az intézet falain belüli leggyakoribb állat, a csótány, a másik az épület eresze alatt szép számmal költő, s a kisebbségi létre is utaló fecske japán változata lett volna. Mi egyhangúlag a gokiburira, vagyis a csótány japán megfelelőjére voksoltunk, de az intézet vezetése önhatalmúlag felülbírálta a döntésünket, s a fecskére, vagyis a wataridorira szavazott. Hozzáteszem, ez volt az intézet egyetlen cenzúrája színkör ügyben az elmúlt tizenöt évben. S a lényeg a tizenöt éven van. Az intézet az elmúlt másfél évtizedben többször is nevet és profilt váltott, az akkori munkatársaiból már hírmondónak is alig maradtak páran, de az egy alkalomra létrejött színkör maradt. S lett az intézetben az állandóság jelképe. A határon túli diákok mellett lassan csatlakoztak hozzá a világ különböző tájairól érkezett előkészítősök és egyetemisták, de anyaországiak is szép számmal megfordultak a tagjai között. S ahogy nőtt a színkör önbizalma, úgy lassan mozdult ki az épület falai közül is. Először csak a Jókai Napokra neveztek be, ahová az akkori főszervező makacssága miatt, aki nem tartotta a társaságot elég határon túlinak, csak némi furfanggal kerülhettek be, később megjelentek más magyarországi fesztiválokon is, ahol viszont általában nem voltak elég magyarországiak. Az eredeti csapatból már senki sem maradt hírmondónak, az intézetben is egyre kevesebb a határon túli, de ez mit sem változtatott a színkör pozícióján.

A napokban bemutatóval ünnepelték a tizenöt éves évfordulót, s bizony olyanok is eljöttek erre az alkalomra, akikről évek óta nem hallottam. S ahogy lenni szokott, elkezdődött a sztorizás, régi és még régebbi emlékek felidézése. Sokszor tűnt úgy, hogy nem is egészen úgy történt az elbeszélt eset, de hát egy ilyen találkozón nincs helye a vitáknak, ezért az illetőre ráhagytuk a dolgot. Elvégre itt az ideje, hogy elkezdődjék a legendateremtés.

Juhász Dósa János