Egy utolsó milliárd

Az új Szlovák Nemzeti Színházat még 1986 áprilisában kezdték építeni, ám a munkálatokat máig nem fejezték be. Elsődleges gond a pénzhiány. Az eredeti költségvetés 874 millió csehszlovák koronával számolt. Mára – néhány év és egy rendszerváltás után – a beruházott összeg túllépte a hárommilliárd koronát.

Az új Szlovák Nemzeti Színházat még 1986 áprilisában kezdték építeni, ám a munkálatokat máig nem fejezték be. Elsődleges gond a pénzhiány. Az eredeti költségvetés 874 millió csehszlovák koronával számolt. Mára – néhány év és egy rendszerváltás után – a beruházott összeg túllépte a hárommilliárd koronát. Az épület befejezéséhez kell még egy „utolsó” milliárd. Minden év késéssel 120-200 millió koronával drágul az épület – állítják a szakemberek. A hivatalos megnyitó időpontja évről évre változik: a legutóbbi terv 2004 decembere volt.

„Eddig még nem építettünk nemzeti színházat, ezért örülnék, ha nemzeti érdekké válna” – jegyezte meg öt évvel ezelőtt az akkori kulturális miniszter, Milan Kňažko, majd ironikusan hozzátette: a világhírű cseh Karlštein várát a 14. században 17 év alatt építették fel. A Nemzeti Színház idén áprilisban ünnepli „fennállásának” 19. születésnapját. Miközben Rudolf Chmel kulturális miniszter felszólította a művészeket és az értelmiségi réteget: gyakoroljanak nyomást a gazdasági tárcára, hétfőn mégis megtiltotta az újságíróknak, hogy megtekintsék az épületet. Mint kiderült: kevés volt a védősisak, s a szaktárca csupán az odalátogatók egészségét akarta megvédeni. Peter Bauer, a színház tervezője összeesküvésnek tartja a történteket. „Nem akarnak bennünket beengedni, mert tudják, hogy az épület már szinte kész. A színházat körülvevő telket nyugodtan eladhatnák. Ott építsenek kongresszusi központot és szállodát, ne a színházon akarjanak meggazdagodni” – tette hozzá Bauer.

A színház épülete Rudolf Chmel személyében sorrendben a kilencedik kulturális minisztert ismerhette meg, Dušan Jamrich személyében pedig az ötödik színházigazgatót. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?