Az egyik pozsonyi tömegközlekedési jármű sofőrje is fertőzött

pozsony mhd
Pozsony |

A Pozsonyi Tömegközlekedési Vállalat egyik járművezetője is koronavírus-fertőzött – erősítette meg Matúš Vallo pozsony polgármestere.

A városvezetés szerint a járműveket fertőtlenítették.

Vallo továbbá bejelentette: megelőzésként bezárták a galériát, a múzeumot, valamint a városi könyvtárat is. Továbbá öt napra felfüggesztették a helyi általános és művészeti iskolák, az óvodák, valamint a szabadidőközpontok látogatását.

Az egészségügyi minisztérium ugyanakkor figyelmeztet, nem arról van szó, hogy nőtt a koronavírusos megbetegedések száma az országban – az óvónő és a járművezető valójában a vasárnap bejelentett két új beteg, egy 47 és egy 58 éves nő. Szlovákiában így továbbra is öt fertőzöttről lehet tudni.

A 47 éves nő esetében a kórelőzmény az utazással függ össze, az 58 éves páciens pedig az ausztriai Kittsee városában fertőződött meg az ismerőseinél.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?