Egy pozsonyi óvónőnél is kimutatták a koronavírus-fertőzést

20 millió euró óvodafejlesztésre
Pozsony |

A pozsonyi Palkovič utcai óvoda egyik óvónőjénél is beigazolódott a koronavírus-fertőzés – tájékoztatott Martin Chren, Ružinov városrész polgármestere.

„Az óvodát lezárták, noha a múlt héten a vírus terjedhetett a gyerekek és az óvoda alkalmazottai között” – írta a polgármester.

Az óvoda épületében egy bölcsőde is működik, az intézmény igazgatója szerint azonban nem állhatott fenn közvetlen kapcsolat az ottani gyerekek és az óvodai alkalmazottak, valamint az óvodások között. 

Ugyanakkor vannak olyan testvérpárok, akik mindkét intézményt látogatják, így Chren a Facebookon közzétett bejegyzésben arra kéri a szülőket, kövessék figyelemmel gyermekeik egészségügyi állapotát, szükség esetén pedig értesítsék az illetékes szerveket.

Az egészségügyi minisztérium ugyanakkor figyelmeztet, nem arról van szó, hogy nőtt a koronavírusos megbetegedések száma az országban – az óvónő és a járművezető valójában a vasárnap bejelentett két új beteg, egy 47 és egy 58 éves nő. Szlovákiában így továbbra is öt fertőzöttről lehet tudni.

A 47 éves nő esetében a kórelőzmény az utazással függ össze, az 58 éves páciens pedig az ausztriai Kittsee városában fertőződött meg az ismerőseinél.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?