Egy parányival kevesebb a szegény

Pozsony |

<p>Szlovákiában az elmúlt egy évben enyhén csökkent a szegénységben élők száma &ndash; állítja a statisztikai hivatal jelentése. A legrosszabb helyzetben továbbra is az állástalanok, a gyermeküket egyedül nevelő szülők és a többgyermekes családok vannak.</p>

„Tavaly csaknem 695 ezren éltek a szegénységi küszöb alatt az országban, ami a lakosság 12,8%-a. Az előző évhez képest 0,4 százalékponttal, vagyis nagyjából 22 ezer fővel kevesebb” – nyilatkozta Ľudmila Benkovičová, a statisztikai hivatal elnöke. A felmérés során a relatív szegénységi küszöböt vették alapul, ami az egy főre jutó jövedelem középértékének, mediánjának a 60%-ának felel meg – ez évi szinten 4042 euró, vagyis azok a családok tekinthetők szegénynek, amelyekben az egy személyre vetített havi nettó bevétel nem haladja meg a 337 eurót. A legveszélyeztetettebb helyzetben továbbra is azok a háztartások vannak, amelyekben a családfenntartó elveszítette a munkáját. Az állástalanok csaknem 44%-a tekinthető szegénynek. A szegénység azonban azokat sem kerüli el, akiknek van munkájuk. Rendkívül nehéz helyzetben vannak például a gyermeküket egyedül nevelő szülők és a többgyermekes családok. Az ilyen háztartások csaknem harmada él szegénységben. A gyermeküket egyedül nevelő szülők több mint 30%-a tekinthető szegénynek, miközben ez az arány az elmúlt egy évben csaknem 3%-kal nőtt – nem csoda, hogy a 18 éven aluliak a legveszélyeztetettebbek, közülük minden ötödik él szegénységben. A statisztikai hivatal szerint viszonylag a legjobb helyzetben a nyugdíjasok vannak, hiszen a 65 év felettiek alig 6%-a tekinthető szegénynek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?