Egy kis cseh rock and roll

Az igazság az, hogy az amerikaiak nemigen törődnek a világ többi részén történtekkel. (És valószínűleg a közép-európaiak sem nagyon törődnek azzal, mi történik Afrikában vagy Kansasban.) Mégis igaz, hogy 1968-ban a New York-iak nagy része odafigyelt arra, ami Prágában történt, mint ahogy 1956-ban odafigyeltek arra, ami Budapesten történt, és ezekre még mindig emlékeznek.

New Yorkban valamikor százezrével laktak magyarok, szlovákok és csehek, akik mára kiköltöztek a gazdag külvárosokba vagy nyugdíjasként a kellemes Floridába menekültek az itteni tél elől. Ezzel is magyarázható, hogy egy decemberi este rajtam kívül nem sokan voltak a nézők között, akiknek rosszul esett, hogy a színpadon elhangzott öt cseh szóból a színészek hármat helytelenül ejtettek ki. Tom Stoppard Rock ’n’ Roll című darabját néztük. A színházban telt ház volt, a mögöttem ülő hölgy, aki későn érkezett, az első tíz percben nagy igyekezettel keresett valamit a táskájában, majd olyan mély álomba zuhant, hogy a darab három óráját hangos horkolással végigaludta. Pedig a jelenetek közötti zene – a rock and roll – nagyon hangos volt! A fentiektől eltekintve Stoppard darabja teljesen magával ragadt gazdag érzelmi, történelmi, intellektuális és politikai anyagával.

A Rock ’n’ Roll a prágai tavaszról szól, de igazából inkább a marxizmus keleti és nyugati értelmezéséről, valamint a baloldali értékeket valló entellektüel életéről a vasfüggöny nyugati és keleti oldalán. A keletiek nagyon gyorsan és kényszerből, a nyugatiak lassan és kényelemből ábrándultak ki. Végül mindkét oldal ugyanarra a következtetésre jutott, de közben egészen más utat járt be.

Az egyik főszereplő Max, a cambridge-i professzor, aki még 1968-ban is védi a Szovjetuniót és ideáljait. A másik főszereplő Jan, a fiatal diák, aki Maxnál tanul 1968-ban, és a szovjet tankok bevonulása után vinillemezeivel visszaköltözik Prágába, hogy megpróbálja megmenteni országát. Sajnos, saját magát és lemezeit sem tudja megmenteni, emberileg az óvatos értelmiségi sorsára jut – az elkövetkező húsz év alatt, amelyet foszlányokban kísérhetünk végig a színpadon, idealistából disszidenssé válik. A rendszer nemcsak a lemezeit, hanem a hitét, az emberi méltóságát is összetöri, majd amikor Max, a nyugati marxista hős szót emel Jan mellett, kiengedik a börtönből és egy pékségbe szállítják, ahol az igazgató elvtársnak a titkos rendőr elvtárs azt mondja: „Ez az ember mától itt dolgozik!” Ugye, ismerős a történet?

A csökönyös pökhendi Max eközben megpróbál ellenállni brit elvtársai érveinek. Felesége hiába mondja neki az egyik kulcsjelenetben, hogy ő nem egyenlő a rák által megcsonkított testével, hogy az ember több, mint az agy, a matéria – Maxot nem lehet meggyőzni. Pedig a végén az emberi szellem, amelyben Max nem hisz, győzedelmeskedik.

A jelenetek között Bob Dylan, a Pink Floyd, a Rolling Stones és más neves 60-as évekbeli együttesek és rockénekesek zenéje csendül fel, a nézőt a fekete függönyön kivetített adatok tájékoztatják arról, hogy az adott dalt hol és mikor rögzítették. A darab egyik láthatatlan főszereplője a The Plastic People of the Universe nevű cseh rockegyüttes. Tagjait bevallásuk szerint egyáltalán nem érdekelte a politika, csak muzsikálni akartak, és nyugati társaikhoz hasonlóan híresekké válni. A rendszer viszont akkoriban nem tűrte a másság e formáját sem, a csapatot bíróság elé állították, vezetőjét börtönbe zárták. Havel, akit a darabban Ferdának hívnak, ekkor értette meg, hogy az apolitikus rockzenészek is lehetnek a politika katalizátorai, és ennek következtében jött létre a mára legendás Charta ’77.

Tom Stoppard Tomáš Strausslerként született 1937-ben Zlínben. 1939 márciusában családja Hitler elől Szingapúrba menekült, ahol apja 1941-ben egy japán fogolytáborban meghalt. Anyja Indiába menekült, itt egy Kenneth Stoppard nevű brit katonához ment feleségül, aki 1946-ban családjával Angliába költözött. Tom otthagyta a középiskolát, hogy újságíróként dolgozzon Bristolban, majd később Londonban írt színházi kritikákat. Drámát a hatvanas években kezdett írni, és első sikeres darabja, A Walk On The Water (Séta a vízen) után következett a Rosencrantz és Guildenstern halott, és Stoppard drámaíróként vált ismerté.

Jan, a darab főszereplője Stoppard alteregója is. Felmerül: mi lett volna, ha Stoppard 1968-ban Prágába költözik? Hogyan alakult volna az élete? A hipotetikus kérdésre a szerző ezzel a művel válaszol önmagának, és válasza meglepően kielégítő. Egy kulcsmozzanat mégis kimaradt a darabból, mégpedig az a szörnyű felismerés, amely egy generáció óriási csalódásához vezetett, hogy ugyanis ahogy 1956-ban a magyarokat, 1968-ban a cseheket és a szlovákokat is cserbenhagyta a nagybetűs Nyugat. Ha Tom Stoppard a hetvenes években Csehszlovákiában élt volna, történelmünk e fontos mozzanata biztosan nem maradt volna ki a Rock ’n’ Rollból.