Megtörténhet, hogy el kell halasztani a műtéteket

műtét k

Az állam több mint 108 millió euróval tartozik az egészségügyi segédeszközök szállítóinak. Emiatt legjobban az állami kórházak adósodtak el. Közülük néhányat az egzekúció fenyeget. Tartozásuk napról napra nő. Az SK+MED szövetségben tömörülő, egészségügyi segédeszközöket szállító vállalatokat aggasztja a helyzet, és többen azt fontolgatják, hogy távoznak a szlovákiai piacról. Ezek a segédeszközök elengedhetetlenek a műtéteknél, így a beteg látja majd a kárát.

A helyzet valóban feszült, és több vállalat kockázatosnak tartja Szlovákiát, amire már az Európai Bizottság is felhívta a figyelmet, s eljárást indított ellene mondja Katarína Danková, a szövetség elnöke. 

„Ilyen országban rendkívül nehéz vállalkozni, ezért néhány szállító jelezte: fontolóra vesz szlovákiai működését.” 

Ha távoznának ezek a szállítók Szlovákiából, rendkívül megnehezülne több ezer, műtétre váró beteg helyzete. „Műtétet egészségügyi segédeszközök nélkül lehetetlen végezni. Amint hiány mutatkozik ezekből az eszközökből, el kell halasztani a tervezett műtéteket és a várólista még hosszabb lesz, vagyis elsősorban a betegek járnak rosszul. 

Az Európai Bizottság már áprilisban értesült a helyzetről. Akkor indított eljárást Szlovákia ellen. A döntés nyár végére várható. Idő kérdése, mikor születik meg a döntés, és a kormánynak meg kell találnia a módját annak, hogy teljesítse kötelezettségeit. A szövetség rendszerszintű szabályokat vár. 

„Az egészségügyi minisztériumot évek óta kérjük, hogy dolgozza ki az egészségügy finanszírozásának világos koncepcióját úgy, hogy a kórházak ne kerüljenek az eladósodás ördögi körébe. Továbbra is hiányzik ez a koncepció, ami hosszú távon fenntarthatatlan” 

– teszi hozzá Katarína Danková. 

A szállítók fizetik az adót, alkalmazottaik helyett a járulékokat, viszont az állam évek óta hanyagolja kötelességeit. Az SK+MED tagjai sürgetik az egészségügyi minisztériumot, hogy mielőbb fizesse meg a 108 millió eurót. 

„Az elmúlt hónapokban többször tárgyaltunk az illetékesekkel a számlák kifizetéséről. Az ígéretek ellenére a helyzet nem változott. Mi szállítjuk a kórházaknak az egészségügyi segédeszközöket, de az állam nem fizeti meg azokat. Idő kérdése, hogy a vállalatok meddig fogják szállítani a segédeszközöket a kórházakba” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?